
Az Európai Parlament plénumában is terítékre került az a bukaresti kormányrendelet, amely a tanítók helyett román nyelv és irodalom szakos szaktanárokra bízza a kisebbségi elemi iskolák román nyelvoktatását.
2018. szeptember 11., 13:322018. szeptember 11., 13:32
2018. szeptember 11., 13:362018. szeptember 11., 13:36
Tőkés László szerint a magyarellenes kommunista korszak módszerére emlékeztet az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet röviddel az új tanév kezdete előtt bocsátottak ki, s ami azt írja elő, hogy a magyar elemista tanulóknak ezután román, többnyire magyarul nem tudó szaktanárok tanítsák a román nyelvet és irodalmat. Az erdélyi európai parlamenti képviselő az európai törvényhozás hétfő esti strasbourgi plenáris ülésén szólalt fel a témában.
„Ez a brutális intézkedés – a maga módján – a kisebbségellenes ukrán oktatási törvényre vall. Kérem, keljenek védelmére az erdélyi magyaroknak!” – hangoztatta Tőkés László. A román nyelv oktatására vonatkozó miniszteri rendelet ellen emelt szót Strasbourgban Sógor Csaba is. Az RMDSZ-es EP-képviselő egyperces felszólalásában közölte, az intézkedés mélyen sérti a kisebbségi nyelven tanuló gyerekeket, azok szüleit és a jól felkészült oktatókat is.
„Romániában néhány nappal az iskolakezdés előtt született egy olyan miniszteri rendelet, amely jelentős változásokat okoz a kisebbségi nyelven tanuló elemi iskolás gyerekek számára: ezentúl az állam nyelvét nem a tanítójuktól, hanem felsőbb tagozatokon tanító, a kisgyerekek anyanyelvét egyes esetekben nem is ismerő szaktanároktól kell elsajátítaniuk” – ismertette a helyzetet az erdélyi képviselő. Sógor Csaba elmondta, az már csak „hab a tortán”, hogy a rendelet életbe ültetése megfelelő számú munkaerő hiányában lehetetlen, de ezzel mindenféle szakmai vagy politikai egyeztetést mellőzve az oktatási miniszter teljesen ismeretlen és idegen helyzet elé állított több ezer elemi iskolás kisgyereket.
„Amellett, hogy szakmaiatlan és rosszindulatú a döntés, mélyen sérti a kisebbségi nyelven tanuló gyerekeket, azok szüleit és a jól felkészült oktatókat is” – érvelt a képviselő, aki szerint ez a fajta döntéshozatali folyamat jellemző a román hatóságokra, amelyek nemhogy hatástanulmányt nem készítenek, de az érintettekkel való egyeztetést is mellőzik hasonló döntések meghozatalakor. A politikus kifejtette: az egyetlen megoldás a rendelet visszavonása és az érintettektől való bocsánatkérés lehet.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!