Hirdetés

Slota börtönnel fenyeget

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Törvénytervezettel venné elejét a szélsőséges szlovák párt a Benes-dekrétumok megkérdőjelezésének. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenességéről ismert elnöke csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: pártja olyan törvény előkészítésén dolgozik, amelynek alapján a trianoni békeszerződés és a Benes-dekrétumok hatályának megkérdőjelezőit büntetőjogilag felelősségre lehet majd vonni, és bírói ítélettel börtönbe zárni.

Gazda Árpád

2007. augusztus 10., 00:002007. augusztus 10., 00:00

„Hadd tudják meg, hogy annak, aki a II. világháború utáni európai rendezést kétségbe vonja, börtönben a helye. Ott aztán majd töprenghet mindezekről” – jelentette ki a Robert Fico vezette koalíciós kormányhoz tartozó SNS vezetője, arra reagálva, hogy az ellenzéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) a héten jelezte: a szlovákiai magyarok jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumok kárvallottjainak jelképes jóvátételét szeptemberben törvénytervezet előterjesztésével kívánja szorgalmazni. Slota szerint megdöbbentő, hogy az MKP épp most, a csernovai tragédia évfordulóján merészel előrukkolni úgymond ábrándjaival. Száz éve történt, hogy Andrej Hlinka szlovák pap-politikus Rózsahegy melletti szülőfalujában, Csernován a helyiek ragaszkodtak hozzá, hogy a templomukat Hlinka szentelje fel, de mert Hlinka éppen a szegedi Csillagbörtönben ült magyarellenes izgatásért, és éppen kánoni rendelet tiltotta el a papi hivatás gyakorlásától, a megyés püspök más papot rendelt a falu új templomába. Erre a helyiek fellázadtak, és a csendőrség négyszer a tömegbe lőtt. Tizenöt ember halt meg, több mint félszázan megsebesültek. A dualizmus utolsó éveinek legvéresebb eseményéről Csernován évente megemlékeznek. „A Magyar Köztársaság a szlovákok sérelmeit akkor sem tudná orvosolni, ha még további két évezredig fennállna” – jelentette ki Slota, aki a héten immár másodszor beszélt arról, hogy amennyiben a magyarok bármit is követelni merészelnek, akkor pártja is benyújtja a számlát, kártérítést fog követelni azokért az 1938 és 1945 közötti sérelmekért, amelyeket a fasiszta Horthy-hadsereg katonái követtek el. „Szlovákia megszállása idején szlovákok ezreit mészárolták le, családokat irtottak ki, az öregasszonyokat pedig magyar szomszédaik aggatták lámpavasakra” – véli a politikus. Slota a héten már szintén említette, hogy pártja ismét a „köztársaság védelméről szóló törvény” előkészítésén dolgozik. Az SNS a kilencvenes években sorozatosan kísérletezett ugyanezzel a nyíltan magyarellenes tervezettel, amelyről annak idején még a szlovák lapok is azt írták, hogy ilyen kódexnek még az inkvizíció korában sem lett volna esélye. A trianoni döntés és a Benes-dekrétumok megkérdőjelezőit e készülő törvény értelmében ítélhetnék el a szlovák bíróságok. Slota közölte, hogy ilyen törvény Csehországban, Németországban és Svédországban is létezik. Slota helyettese, Anna Malíková Belousovová szerint Csáky Pál, az MKP elnöke azért állt elő a kárpótlást célzó tervezettel, mert csökken az MKP támogatottsága, és „a Trianonba belenyugodni képtelen magyarországi politikai elit nyomása alatt áll, de mert azok a revízió kérdését nem vethetik fel, ezért az MKP-val végeztetik el a munkát”. Az elhangzottakra reagálva, az MKP az MTI-hez is eljuttatott sajtónyilatkozatban közölte: Slota és Belousovová megnyilatkozásának vehemenciája lehetetlenné teszi a korrekt reagálást.

MTI


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés