Hirdetés

Slota népszavazást akar a nyelvhasználatról

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szeretné, hogy a Szlovák Köztársaság egész területén a szlovák legyen az egyetlen kizárólagos hivatalos nyelv.

MTI

2011. április 06., 09:372011. április 06., 09:37

Az ellenzéki párt ennek érdekében népszavazást kezdeményez – jelentette be Ján Slota, a nemzetiek elnöke tegnap a pozsonyi parlamentben. „Biztosak lehetnek abban, hogy ez a népszavazás sikeres lesz. Ez a népszavazás ugyanis arról szól, hogy akarjuk-e a szlovák államiságot, vagy valaki Felvidéke leszünk” – jelentette ki Slota azzal, hogy az aláírások gyűjtését még a nap folyamán megkezdik.

Az SNS azután lépett elő ezzel a kezdeményezéssel, miután a parlament a második olvasatba utalta a Híd párt törvényjavaslatát, amely egyebek között azt szorgalmazza, hogy a kisebbségi nyelvhasználati küszöböt az eddigi 20 százalékról 15 százalékra csökkentsék.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyes szlovákiai településeken a kisebbségi lakosság arányának elég csak a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét.

Az első olvasat indulatos vitájának lezárása után, a tegnapi szavazáskor a törvényjavaslat a pozsonyi parlamentben megkapta a második körbe jutáshoz szükséges támogatást. A hatályos szabályok szerint a második olvasatban módosító javaslatokat lehet benyújtani minden előterjesztéshez, így jelenleg nehéz megmondani, hogy végül megszavazzák-e a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását, illetve hogyan fog kinézni a jogszabály végső formája.

Az ellenzék ugyanis rendkívül élesen bírálja a javaslatot, határozottan ellenzi a mostani nyelvhasználati küszöb csökkentését. Ugyanakkor kifogásokat fogalmazott meg a koalíciós Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és néhány más kormánypárti képviselő is, tehát több bizonytalansági tényező is van. Bugár Béla, a Híd elnöke ismételten kijelentette, hogy mindenkivel tárgyalni kívánnak még, mert a jogszabályt alapvető fontosságúnak tartják. Ha valóban 15 százalékra csökkenne a kisebbségi nyelvhasználati küszöb, akkor a kisebbségek anyanyelvüket Pozsony és Kassa egy-egy városkerületében is használhatnák. A jövőben a nyelvi jogok a cseh és a horvát kisebbségre is vonatkozni fognak. Amennyiben a törvénymódosítást a parlament megszavazza, a hivataloknak a kisebbségi nyelvű beadványokra a szlovákon kívül kisebbségi nyelven is válaszolniuk kell majd. A kisebbségi nyelvhasználat a városi rendőrökre is vonatkozna.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés