
Lezuhant egy utasszállító repülő vasárnap Iránban, a katasztrófát senki sem élte túl. A gép fedélzetén 66 ember, 7 személyzeti tag és 59 utas tartózkodott – gyerekek is voltak köztük.
2018. február 18., 11:252018. február 18., 11:25
2018. február 18., 11:282018. február 18., 11:28
Hírügynökségi jelentések szerint Irán harmadik legnagyobb légitársasága, az Iran Aseman Airlines 20 esztendős gépe a teheráni Mehrábád repülőtérről tartott az ország délnyugati részén fekvő Jászúdzs városába, és Szemírom közelében, a fővárostól mintegy 620 kilométerre délre csapódott a földbe.
A brit Mirror információi szerint a repülő helyi idő szerint hajnali 5 órakor szállt fel, de 20 perccel később eltűnt a radarról, majd – szemtanúk elmondása alapján – egy legelőn kísérelt meg kényszerleszállást végrehajtani. A Fársz iráni hírügynökség úgy tudja, hogy egy ATR-72 típusú, két turbólégcsavaros repülőgép járt szerencsétlenül.
Szemírom kormányzója arról számolt be, hogy a mentőhelikopterek nem tudják megközelíteni a baleset helyszínét, mert nagy a köd, ezért a mentők szárazföldön igyekeznek elérni a roncsot, amely hegyvidéken fekszik. Az ATR-72 olasz-francia fejlesztésű, regionális járatokra fejlesztett gép, melyet a nyolcvanas években terveztek.
A korábbi évek szankciói miatt Irán a legtöbb repülőalkatrészhez képtelen volt hozzájutni, ami miatt az iráni légitársaságok gépparkja elöregedett, s emiatt már több baleset is történt. Az iráni atomprogramról 2015-ben kötött megállapodás után azonban a szankciókat a nemzetközi közösség megszüntette, s Irán nem sokkal később repülőgépek tucatjaira adott le megrendelést nyugati repülőgépgyártóknak – az Aseman Airlines történelmében ez a légi katasztrófa a második.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!