2007. szeptember 11., 00:002007. szeptember 11., 00:00
Sarif két ízben – 1990 és 1993 között, valamint 1997 és 1999 között – volt az ázsiai ország kormányfője. Hatalmát a jelenlegi tábornok-elnök, Musarraf döntötte meg katonai puccsal 1999-ben. Az államcsíny után sikkasztás, adócsalás és árulás vádjával életfogytig tartó elzárásra ítélték, de végül megállapodott a Musarraf-rendszerrel abban, hogy szintén politikus fivérével együtt külföldre, Szaúd-Arábiába távozik, és legalább tíz évig nem tér haza. A pakisztáni legfelsőbb bíróság azonban idén augusztus végén kimondta, hogy e megállapodás semmis, és Sarifnak joga van hazatérni. A volt kormányfő ezért nemrégiben közölte, hogy ezt meg is teszi, mert indulni szándékozik az év végén vagy a jövő év elején esedékes parlamenti választásokon, pártja, a Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz élén. Sarif Londonból való elindulása előtt, vasárnap közölte: tudatában van annak, hogy hazájában megpróbálják őt letartóztatni vagy kitoloncolni. Tegnap reggel érkezett Iszlámábádba, a hatóságok letartóztatási paranccsal a kezükben még a repülőgépen körbevették, majd a bevándorlási formaságokkal kapcsolatos néhány órás huzavona után a régi vádak alapján őrizetbe vették, és föltették a pakisztáni légitársaság egyik bérelt gépére, amely közép-európai idő szerint délután fél háromkor száll le a szaúd-arábiai Dzsiddában. Az Európai Unió felszólította Pakisztánt, hogy tartsa tiszteletben saját legfelsőbb bíróságának döntését, és engedje meg, hogy Sarif az országban tartózkodjék.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.