
Manuel Valls francia belügyminiszter továbbra is helyeselte a 15 éves roma lány és családja kitoloncolását Franciaországból, sőt, annak módjában sem talált semmi kivetnivalót, jóllehet bírálatok pergőtűzébe került, és még saját pártjában is akadnak elmarasztalói.
2013. október 21., 19:562013. október 21., 19:56
\"Inkább büszkének kellene lennünk arra, amit tettünk, nem pedig sajnálkoznunk\" - mondta Manuel Valls vasárnapi nyilatkozatában a FRANCE 24 francia hírtévé híradása szerint. Hozzátette, hogy folytatni fogja az illegális bevándorlók hazatoloncolását a különböző jogi csoportok bírálatai ellenére is. A belpolitikai vihart az váltotta ki, hogy nemrégiben a hatóságok Albániába toloncolták Leonarda Dibranit, egy 15 éves roma lányt és annak családját. A lányt osztálytársai szeme láttára egy iskolai kiránduláson vette őrizetbe a rendőrség. A bakfis nem tud albánul, sőt, egész családjából csak az apja beszéli a nyelvet, mivel egyedül ő született Albániában. A férfi Franciaországban ugyanakkor azt hazudta, hogy mindannyian albán menekültek. Tette ezt azért, hogy nagyobb eséllyel kaphasson családjával letelepedési engedélyt politikai menekültként. Végül azonban nem kaptak menekültstátust. A Dibrani-család 4 éven át élt Franciaországban, hat gyerekük közül a legkisebb már ott is született, a többiek Olaszországban, akárcsak anyjuk. Francois Hollande francia államfő szombaton tévényilatkozatban közölte, hogy a lány visszatérhet Franciaországba, hogy folytathassa az iskolát, de családja nélkül. A lány ezt elvetette.
Leonarda Dibrani 41 éves édesanyját, Xhemailiát eközben a nyílt utcán támadták meg, miközben gyerekeivel sétált új lakóhelyükön - közölték név nélkül nyilatkozó rendőrségi források az AFP hírügynökséggel.
Egy roma férfi megütötte az asszonyt, ezért a mentők rövid időre kórházba szállították. Az ingerült férfi múltbeli kapcsolatukból született közös gyermekük sorsát akarta megtudni Xhemailiától. \"Ez azt bizonyítja, hogy a Dibrani-család itt nincs biztonságban\" - mondta a meg nem nevezett rendőr.
Az ügy miatt tegnap lemondásra szólította fel Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) elnöke Francois Hollande államfőt. \"Ha valakinek ebben az ügyben le kellene mondani, akkor az legelőször is nem Manuel Valls (belügyminiszter), hanem egyértelműen a köztársasági elnök, mert megalázta Franciaországot és elvesztette minden tekintélyét\" - jelentette ki Le Pen a France2 közszolgálati televíziónak. A szélsőjobboldali párt elnöke gyengének és bizonytalannak nevezte a francia elnököt, aki szerinte - \"néhány baloldali diák nyomására\" - nemcsak közigazgatási határozatokat, hanem jogszabályt is sértett azzal, ahogyan Leonarda Dibrani és családja ügyét kezelte. \"(Az államfő) elérte a mélypontot\" - fogalmazott Marine Le Pen.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!