
A romániai céget felszámolták, így nem fizette vissza a milliárdos tartozását a magyar állam tulajdonában lévő MNV felé
Fotó: MTI
Bűnügyi felügyeletet indítványozott az ügyészség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt főigazgatójával szemben egy két és fél milliárd forint összegű hűtlen kezelés gyanúja miatt – közölte a vármegyei főügyészség helyettes sajtószóvivője az MTI-vel csütörtökön.
2026. május 07., 20:002026. május 07., 20:00
2026. május 07., 23:032026. május 07., 23:03
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által alapított, kizárólagos állami tulajdonban lévő gazdasági társaság igazgatóságának tagjai 2014-ben vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével döntöttek egy 8 millió 150 ezer euró összegű kölcsönszerződés megkötéséről. Az előterjesztést a kora esti órákban kapták meg, majd arról másnap reggel 8 óráig egyhangú döntést hoztak, holott a társaság nem is nyújthatott volna kölcsönt vagyongazdálkodási stratégiája alapján – írta Kövecs Máté.
A szerződés ugyan tartalmazott biztosítékokat, azonban az igazgatóság úgy döntött az előterjesztésről, hogy a biztosítékként megjelölt szerződés és felhatalmazó levél még nem készült el. Hatályba lépéséhez a biztosítékok rendelkezésre állása sem volt feltétel.
Az ügyészség szerint az egykori főigazgató adott utasítást a kölcsönszerződés és az arról szóló előterjesztés elkészítésére, azok tartalmát pedig ő hagyta jóvá.
A beruházás azonban nem valósult meg, a román céget pedig – amely az első két évben esedékes kamatokon kívül más törlesztést nem teljesített – később felszámolták. Az okozott vagyoni hátrány meghaladja a két és fél milliárd forintot.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korábban már öt gyanúsítottat – az igazgatóság három tagját, a cég vezetőjét és a kölcsönt igénylő társaság ügyvezetőjét – hallgatott ki az ügyben.
A társaság által bejelentett polgári jogi igény biztosítására a nyomozási bíró múlt hónapban 27 ingatlan esetében rendelt el zár alá vételt a gyanúsítottak tulajdoni hányadára vagy haszonélvezeti jogára. A végzés még nem végleges.
Az ügyészség a gyanúsított szökésének és elrejtőzésének veszélye miatt indítványozta a bűnügyi felügyelet elrendelését, valamint azt, hogy a bíróság a magatartási szabályok betartását nyomkövető technikai eszközzel ellenőrizze. Az indítványról a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája dönt.
A jelenleg nyilvánosan elérhető ügyészségi és sajtóinformációk alapján nem nevezték meg azt a romániai – feltehetően erdélyi – céget, amely megkapta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez köthető 8,15 millió eurós kölcsönt a meghiúsult naperőmű-beruházásra. A magyar sajtóban megjelent cikkek mindössze annyit írnak, hogy egy „többségi állami tulajdonban lévő romániai cég” volt az érintett.
Az sem derült ki hivatalosan, hogy a projekt Erdélyben valósult volna-e meg, bár több magyar sajtóorgánum és közösségi találgatás is erdélyi kötődésű beruházásról beszél. Jelenleg azonban nincs olyan nyilvánosan megerősített információ, amely alapján egy konkrét vállalatot meg lehetne nevezni.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!