„Az európai uniós kollégákkal fogunk szolidaritást vállalni és nem teszünk eleget a jaltai csúcstalálkozóra szóló meghívásnak. A nagykövetünk azonban ott lesz. Számunkra Ukrajna fontos ország és az is világos, hogy nem avatkozhatunk be egy másik állam igazságszolgáltatásába” – mondta Băsescu csütörtökön a román rádiónak adott interjújában.
Az államfő ugyanakkor azt mondta, hogy a futballt nem kell átpolitizálni. Băsescu kifejtette: bár a román válogatott nem jutott ki az Európa-bajnokságra, az ukrajnai labdarúgó-mérkőzések bojkottja a hidegháborús időszakra emlékezteti, amikor az olimpiát bojkottálták politikai okok miatt – márpedig szerinte ez helytelen.
A román rádió műsorában Traian Băsescu együtt vett részt a romániai hivatalos látogatáson tartózkodó Nicolae Timofti moldovai államfővel. A Timosenko-ügyet firtató riporteri kérdésre Timofti azt mondta, a részletek ismeretének hiányában nem mondhat véleményt, és bármilyen államfői szintű megszólalást az ukrán fél úgy értelmezhet, hogy a Moldovai Köztársaság beavatkozik az ország belügyeibe. Mindazonáltal kifejezte meggyőződését, hogy Ukrajnában is működnek azok az intézmények, amelyek lehetővé teszik, hogy egy állampolgár bebizonyíthassa igazát és megvédhesse jogait, amennyiben ártatlan.
Több európai ország vezetői a jaltai csúcstalálkozó és a labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseinek bojkottálásával tiltakoznak Julija Timosenko volt kormányfő bebörtönzése miatt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.