
z Emberi Jogok Európai Bíróságának épülete
Fotó: Coe.int
A román állam ellen folyik jelenleg a legtöbb eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), a román állampolgárok által benyújtott 9900 panasz a nyilvántartott ügyek 17,6%-át képezi – tájékoztat az EJEB közleménye a Guido Raimondi elnök által sajtótájékoztatón ismertetett adatokra hivatkozva.
2018. január 26., 10:032018. január 26., 10:03
Raimondi szerint a Románia elleni beadványok szinte kivétel nélkül a fogvatartási körülményekre vonatkoznak – közölte az Agerpres.
Az EJEB elnöke ennek kapcsán megemlítette, hogy az elmúlt napokban fogadta Tudorel Toader igazságügyi minisztert, aki ismertette a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére irányuló intézkedések ütemtervét.
A Raimondi által bemutatott statisztikai adatok szerint
A legtöbb elmarasztaló döntést, 305-öt, Oroszország ellen hozta az EJEB tavaly, a második helyen Törökország áll 116, a harmadikon Ukrajna 87, a negyediken pedig Románia 69 elmarasztaló ítélettel.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!