
Romániából is kerültek fegyverek a polgárháborúba süllyedt Szíriába – adta hírül csütörtökön a svéd közszolgálati rádió, amely szerint az egyik legnagyobb svédországi mecset imámja az elmúlt 18 hónapban jelentős fegyvermennyiséget küldött törvénytelenül az arab országba.
2013. október 31., 18:522013. október 31., 18:52
A fegyver jelentős részét Líbiából szerezte be, de európai országokból – így Boszniából és Romániából – is vásárolt. A svéd rádió értesülései szerint a svéd állampolgárságú imám a szíriai lázadók egyik legfőbb fegyverszállítója. A rádió Raphaël Lefèvre-t, a Cambridge-i Egyetem kutatójára hivatkozik, aki saját bevallása szerint személyesen is beszélt az imámmal, aki maga mesélt neki a fegyverszállítmányokról. A fegyvereket hajóval vagy repülővel szállították Törökországba, ahonnan teherautókkal vitték tovább a szíriai lázadóknak. Az imám által létrehozott szervezet vezetője, Nazir Hakim az adónak megerősítette, hogy a világ számos országából kapnak pénzadományokat, amelyekből fegyvereket vásárolnak. Szerinte ugyanakkor a fegyvereket nem a Balkánon, hanem a szíriai rezsimhez közel álló forrásokból szerzik be.
Csütörtökön egyébként azt közölték, hogy minden olyan üzemet felszámoltak Szíriában, ahol vegyi fegyver előállítására, a mérgező vegyületek kikeverésére és fegyverbe töltésére volt lehetőség. Egy tömegpusztító fegyverekkel és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó amerikai internetes szaklap, a Global Security Newswire eközben arról írt: leszerelési- és fegyverszakértők azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy Albániában semmisítik meg a szíriai vegyi fegyvereket.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!