2011. június 21., 12:432011. június 21., 12:43
Tiborcz János, Zala megye rendőrfőkapitánya szerint a nyomok alapján valószínűsíthető, hogy a busz áttért a szemközti sávba, és akkor történt az ütközés.
Az Atlassib autóbuszán 40 személy utazott, a frontális ütközés során meghalt a busz két sofőrje és két utasa, életét veszítette a szlovén kamion vezetője is.
Az utasok elmondása szerint valószínűleg elaludt az autóbusz vezetője, akit pihenés nélkül fordítottak vissza Romániából Spanyolországba – közölte az M70-es autóúton kedden kora reggel a Zala megyei Csörnyeföld közelében balesetet szenvedett román jármű egyetlen magyarul beszélő utasa a helyszínen az MTI-vel.
Ioan Tent azt mondta, hogy Aradon szállt fel a spanyolországi Valenciába tartó járműre, amelyet három sofőr váltva vezetett. Ő maga is aludt, amikor a szlovén határtól mindössze öt kilométerre bekövetkezett a baleset, később segített a tolmácsolásban, így társaitól tudta meg a részleteket.
Hozzátette: a sofőr állítólag már idegesen és fáradtan ült fel a buszra, mert előző nap érkezett vissza Spanyolországból és pihenés nélkül vissza is fordították a főnökei. A buszvezető nagy valószínűséggel elaludt a volánnál, ezért tért át a szembejövők sávjába, ahol a Szlovénia felől érkező kamionos többször is rájuk villogott, de már elkerülhetetlen volt az ütközés.
A férfit, aki a balesetet kisebb karcolásokkal élte túl, tíz utastársával együtt különbusszal a csörnyeföldi faluházba szállították. Itt a polgári védelem és a település polgármestere gondoskodott arról, hogy lemoshassák magukról a mészport, ellátták őket teával, kávéval, aprósüteménnyel, s a rendőrök is a faluházban hallgatják meg a komolyabb sérülést nem szenvedett utasokat.
A budapesti román nagykövetség belügyi attaséja, Ion Benţe felkereste a baleset helyszínét és a nagykanizsai kórházban fekvő sérülteket.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!