Hirdetés

Román bevándorlóhullámtól tartanak német nagyvárosokban

A szegénység elől menekülő románok és bolgárok hullámától tartanak német nagyvárosokban egy bírósági döntés miatt, amely szerint álláskereső román állampolgárok is kaphatnak munkanélküli segélyt Németországban.

MTI

2013. december 03., 23:412013. december 03., 23:41

 

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi társadalombiztosítási bíróság ítélete újra felerősítette a félelmeket, hogy január 1-jétől, amikor megszűnnek a Románia és Bulgária állampolgáraira vonatkozó munkavállalási korlátozások, tömeges méreteket ölt majd a „szociális turizmus”, vagyis a szociális juttatások megszerzését célzó bevándorlás.

„Fel kell tartóztatni a szegények fékezetlen beáramlását\" - idézte kedden a Die Welt a német városi és járási önkormányzatok (DStGB) ügyvezető igazgatóját. Gerd Landsberg szerint számos önkormányzatot már jelenleg is túlterhel „ennek a személyi körnek” az ellátása.

A konzervatív CDU szerint a következő kormánynak világos viszonyokat kell teremtenie. „Konkrétan rögzíteni akarjuk a társadalombiztosítási jogban, hogy nem kaphatja meg a (munkanélküli ellátás leggyakoribb formájának számító) Hartz-IV-segélyt, aki munkát keresni jön hozzánk valamely uniós tagállamból\" - mondta a Die Weltnek Günter Krings, a CDU jogi szakértője.

A bíróság november végén hozott ítéletet egy 2009-ben bevándorolt család ügyében. Az egy gyermeket nevelő román család hajléktalan - újság értékesítésével és német állami családi pótlékból tartotta fenn magát, majd 2010-ben Hartz-IV-segélyt igényelt a helyi, gelsenkircheni munkaügyi hivatalnál, amely elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy a munkavállalás céljával Németországba települő külföldieknek nem jár segély.

A család megtámadta a döntést a városi társadalombiztosítási bíróságon, amely a hivatalnak adott igazat, a tartományi bíróság viszont megsemmisítette a döntést, arra hivatkozva, hogy az automatikus kizárás az ellátásból ellentétes azzal az uniós alapelvvel, hogy egyenlő bánásmód illeti meg az EU valamennyi polgárát.

Az indoklás szerint az állami, önkormányzati szervek korlátozhatják a hozzáférést az ellátáshoz, hogy megakadályozzák a szociális turizmust, de Németországnak befogadó államként szolidaritást is kell vállalnia az uniós társállamokkal. Ennek alapján pedig az automatikus elutasítás helyett egyedi elbírálására van szükség, és kivételes esetekben segíteni kell a rászorulóknak, akkor is, ha korábban nem álltak munkaviszonyban Németországban.

Romániából és Bulgáriából az uniós csatlakozás - 2007 - óta Németországon belül a legtöbben az ország nyugati részén fekvő nagyvárosokba, például Mannheimbe és az észak-rajna-vesztfáliai Duisburgba, Dortmundba és Gelsenkirchenbe vándoroltak be. Az ország egészét tekintve az első évben, 2007-ben nagyjából 64 ezren, 2011-ben pedig már 147 ezren érkeztek.

Guntram Schneider, a tartományi kormány szociáldemokrata munkaügyi, integrációs és szociális minisztere szerint túlzóak azok, a bevándorlási hullám további emelkedését jósló becslések, amelyek szerint 2014-től évente 200 ezer román és bolgár költözik Németországba.

Az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országok állampolgáraira vonatkozó munkavállalási korlátozások megszűnése, 2011. május 1-je óta szerzett tapasztalatok szerint a félve várt nagy bevándorlási hullám elmarad - mondta a politikus kedden a Deutschlandfunk közszolgálati rádiónak.

Hangsúlyozta: a korlátozások megszűnése hasznos is lehet, mert a feketén alkalmazott, súlyosan kizsákmányolt bevándorlók legálisan dolgozhatnak tovább, ami a jövedelmük emelkedését és a sérelmükre elkövetett visszaélések csökkenését eredményezheti.

Az országos munkaügyi hivatal (BA) adatai szerint jelenleg 37 ezer román és bolgár kap Hartz-IV-segélyt, ami a teljes romániai és bulgáriai állampolgárságú népesség 10 százaléka. A segélyben részesülők aránya az utóbbi egy évben jelentősen, 2,1 százalékponttal emelkedett, és így már jóval meghaladja a lakosság egészében regisztrált 7,5 százalékos arányt.

Ugyanakkor a románok és a bolgárok még mindig a szociális ellátórendszert a legkevésbé megterhelő csoportok közé tartoznak a külföldi állampolgárok között. Az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országokból érkezők körében ugyanis például 10,7 százalék a Hartz-IV-segélyen élők aránya, valamennyi külföldi állampolgárt együttvéve pedig 15 százalék ez az arány - emelte ki keddi összeállításában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés