
Fotó: Videófelvétel
Az olasz főváros körül traktorokkal tüntető gazdák a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, és nem hajlandóak távozni annak ellenére, hogy egyelőre nem kaptak engedélyt a Rómába való belépésre.
2024. február 07., 10:102024. február 07., 10:10
A gazdacsoportok vezetői és a római prefektúra képviselői szerdán folytatják az egyeztetést a traktorok esetleges bevonulásáról Rómába.
Lamberto Giannini prefektus kedd estig nem engedélyezte, hogy a gépek behajtsanak a fővárosba. A hatóságok alaposan megfontolják az engedélyez megadását, mert ha Róma megnyitja kapuit a traktorok előtt, más olasz városokat is „megszállhatnak” a tüntetők, akiket eddig sikerült a városok határában feltartóztatni.
A gazdatüntetések résztvevői hangoztatták, hogy
Számításaik szerint addigra mintegy 1500 vagy annál is több traktor érkezhet a fővároshoz.
Róma körül négy ponton gyülekeznek az egész országból érkező járművek. A legtöbben a Via Nomentana országút mentén sorakoztak fel. A legmesszebbről egy fiatal agrárvállalkozó érkezett, aki Pisából indult traktorával, és tizennégy óra alatt tette meg az utat Rómáig.
Az egyik gazdacsoportot vezető Danilo Calvani úgy nyilatkozott, követeléseik között szerepel az is, hogy eltöröltessék az Európai Unió kétoldalú agrármegállapodásait olyan nem uniós országokkal, amelyek „tönkreteszik” a tagállamok mezőgazdaságát.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!