
Őrizetbe vették a feloszlatott ukrán különleges belügyi egység, a Berkut 12 tagját, akiknek a gyanú szerint közük volt a több tucat tüntető halálát okozó február 20-i kijevi orvlövésztámadáshoz – közölte csütörtökön az ukrán Szabadság Rádióval a főügyészség szóvivője.
2014. április 03., 19:412014. április 03., 19:41
Az ukrán főügyészség sajtószolgálatának korábbi közlése alapján Viktor Janukovics akkori ukrán államfő személyesen adott utasítást saját hivatalán, a belügyminisztériumon és a nemzetbiztonsági szolgálaton (SZBU) keresztül február 20-án arra, hogy a biztonsági erők nyissanak tüzet a kijevi tüntetőkre.
Valentin Nalivajcsenko, az SZBU vezetője eközben arról beszélt: van alap feltételezni, hogy az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) munkatársai részt vettek a tüntetők elleni úgynevezett terrorellenes műveleteknek a kitervelésében és végrehajtásában.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter eközben úgy nyilatkozott: sokkal inkább a NATO katonai jelenlétének az Ukrajnával szomszédos országokban tervezett növelése adhat okot aggodalomra, mint az ukrán határ közelében végrehajtott orosz hadgyakorlatok.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!