
„A múlt sérelmein úgy lehet túllépni, hogy feldolgozzuk és kibeszéljük”
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
A nemzeti összetartozás minden magyarba bele van írva – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Mosonmagyaróváron, a nemzeti összetartozás évének ünnepélyes megnyitóján.
2020. január 07., 19:012020. január 07., 19:01
Rétvári Bence a piarista iskolában rendezett ünnepségen kijelentette: a trianoni békediktátum következtében az elmúlt száz évben a magyarság nem az összeomlásról, hanem az élni akarásáról, az újrakezdési képességéről és az alkalmazkodni tudásáról tett tanúbizonyságot. Az Alaptörvény – folytatta – a legmagasabb szintre emelte a nemzeti összetartozás eszméjét, ami azért volt fontos, mert 2004-ben a magyar politika jelentős része a határon túli magyarok ellenében politizált.
– fogalmazott.
Az elmúlt száz év két fontos tanulsága, hogy az ország szuverenitását és autonómiáját meg kell őrizni – mondta az államtitkár.
Rétvári Bence beszélt arról is, hogy a nemzeti összetartozás évébe nem előkészületek nélkül érkezünk, mert tavalyelőtt, az első világháború centenáriumi évében a kormány már számos ide is tartozó intézkedést tett. Egyebek mellett 609 emlékművet újítottak fel az első világháborúban harcoló vagy elhunyt katonák emlékére, 62 olyan könyv jelent meg, amelyek a világháborúról és a trianoni békeszerződés előtti időszakról szólnak, három számítógépes játékot alkottak és filmforgatókönyvek készültek. A történelemtanárok számára pedig olyan képzési programot indítottak, amely révén az első világháborúról és a hatásairól olyan megközelítésben és szabadon beszélhetnek a diákoknak, amire a rendváltás előtt nem volt lehetőség – fogalmazott. Ezeken a képzéseken 214 csoportban 5250-en vettek részt – tette hozzá.
Az ünnepség részeként Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az iskola udvarán leleplezte a nemzeti összetartozás évének alkalmából elhelyezett emléktáblát.
Avatóbeszédében a politikus azt emelte ki, hogy az összetartó erőt, az összetartozás élményét 2010-ig számtalan eszközzel gyengítették, rombolták, de a mai nap is bizonyíték arra, hogy elpusztítani nem tudták. Az összetartozás évének legfontosabb üzente az, hogy „a szellemiekben összeépült haza úgy erősít bennünket, hogy senki ellen nem irányul, példát mutat, és bizonyítja, hogy csak a múltját ismerő, biztos jövőképpel bíró nemzetek lehetnek egyenrangú partnerei egymásnak” – mondta.
Hozzátette:
Kitért arra is, hogy a nemzeti összetartozás éve nem csak a határokon belüli magyarságnak jelent sokat, mert az elszakított nemzettársainknak azt üzeni, hogy nincsenek egyedül, egyek vagyunk, sorsközösségben élünk. Véget értek az egyedüllét évtizedei és végképp magunk mögött hagytuk a meg- és kitagadás korát – jelentette ki.
A miniszter hozzátette, hogy Mosonmagyaróváron, az egykori Moson vármegye központjában még gyógyítóbban hat az emlékév, mert a „háborús béke” a vármegye kétharmad részét csatolta két másik országhoz.
– fogalmazott.
Árvay István (Fidesz-KDNP), Mosonmagyaróvár polgármester azt mondta, hogy közösségként részesei lehetünk a kárpát-medencei magyarság életének és ezzel az összetartozást erősítjük.
Matus Mónika, a felvidéki Szenc – Szenczi Molnár Albert nevét viselő – alapiskolájának igazgatója azt emelte ki, hogy a magyarság múltját meg kell óvni, de tovább is kell építeni. Kiemelte, hogy a mosonmagyaróvári piarista iskolával több éve aktív kapcsolatban vannak, amivel az összetartozásra épülő új értékeket tudnak létrehozni.
Zsódi Viktor, a Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója pedig arról beszélt, hogy a szenci iskola diákjaival tartott programokon túl az iskola diákjai Erdélybe és a Felvidék más részeire is kirándulnak, amivel az önazonosság elmélyítéséhez járulnak hozzá.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!