
Fotó: Facebook/Sluga Narodu
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű párt jó eséllyel megszerzi a parlamenti mandátumok több mint felét a 450 fős ukrán törvényhozásban, legalábbis ezt mutatják a vasárnap megtartott előre hozott parlamenti választások eddigi részeredményei.
2019. július 22., 13:202019. július 22., 13:20
2019. július 22., 13:212019. július 22., 13:21
Az Interfax Ukrajina hírügynökség – több mint 40 százalékos feldolgozottság utáni adatokat alapul véve – közölte, hogy számításai szerint a Nép Szolgája 115-120 egyéni választási körzetben győzhet az összesen 199-ből. A párt listájára leadott szavazatok alapján pedig az előzetes számítások szerint 121 mandátumra számíthat,
Az Ukrajinszka Pravda hírportál összesítése szerint akár 248 mandátumot is szerezhet, ami kényelmes többséget jelent az önálló kormányzáshoz.
A Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján közölt adatok szerint 52,7 százalékos feldolgozottság mellett a pártlistákra leadott szavazatok alapján a Nép Szolgája jelenleg 42,45 százalékon áll. Második helyen a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform – Életért párt 12,89 százalékkal.
Utánuk következik Petro Porosenko volt elnök Európai Szolidaritás nevű pártja 8,63, szorosan mögötte a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) 8,02 és utolsó bejutóként Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang (Holosz) nevű pártja 6,38 százalékkal. Ezen az öt párton kívül más párt a részeredmények szerint nem éri el a bejutáshoz szükséges öt százalékot.
Zelenszkij pártja dönthet a koalíciós kormányzás mellett attól függetlenül is, hogy egyedül megszerzi a többséget a parlamentben. Az egyedüli kormányzásnak ugyanis megvannak a maga kockázatai. Zelenszkij vasárnap este az exit-poll-adatok ismeretében közölte, hogy Vakarcsuk pártjával szeretnének koalíciós tárgyalásokat kezdeni.
Vakarcsuk hétfőn tévéinterjújában ismét kijelentette, hogy számára az a lényeges, milyen pontokat tartalmaz a majdani koalíciós megállapodás. Kifejtette, hogy pártjának vannak bizonyos alapelvei, amelyekből nem enged. Ezek között sorolta fel Ukrajna euroatlanti integrációs irányvonalát, a törvény előtti egyenlőséget mindenki számára, az oligarcháktól mentes gazdaságot, és a képviselők „leszállítását az egekből a földre”. Utóbbi alatt nyilván elsősorban a képviselői mentelmi jog megszüntetését értette.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!