Hirdetés

Répás: folytatódik a moldvai magyar oktatási program

Folytatódik a moldvai magyar oktatási program, immár a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség vezetésével és szakmai felügyeletével - mondta a nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteken Budapesten.

MTI

2012. május 11., 12:512012. május 11., 12:51

Répás Zsuzsanna a Veszélyeztetett örökség - veszélyeztetett kultúrák - a moldvai csángók címmel rendezett tanácskozás nyitónapján kiemelte: a magyar kormány számára a moldvai magyarság ügye kiemelt fontosságú.

A politikus úgy fogalmazott, hogy ismert az asszimiláció erőssége és a számos megpróbáltatás, amelyet a moldvai magyarság sorsul kapott. Éppen ezért mindent el kell követni azért, hogy segítsük moldvai nemzettársainkat, hogy nyelvüket, kultúrájukat a következő nemzedékek számára átörökíthessék - mondta az államtitkár.

Répás Zsuzsanna kitért arra, hogy a tavalyi népszámlálás a csángók által nagy számban lakott Bákó megyében több magyar mutatott ki, mint ahányan tíz esztendővel ezelőtt ott voltak. Úgy véli, ez akkor is jó eredmény, ha tudjuk, hogy ezúttal is csak egy töredékről beszélünk. Megjegyezte: néhány évvel ezelőtt még a magyar bölcsésznövendékeket is visszafordították Csángóföld tiltott területéről, ma a moldvai magyar órákat látogató csángógyerekek egymással versengenek a szavalóversenyeken.

Az irány tehát jó - folytatta - kiemelve: azon kell közösen dolgozni, hogy a hatásfok és az eredményesség még magasabb lehessen a negyedmilliós moldvai katolikusság csaknem ötvenezres magyar ajkú közösségeiben.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a moldvai magyarság által megőrzött archaikus népi kultúra a Kárpát-medencét is meghódítva tovább él, mert azt „az őrzők, a csángó nép megóvta”. Az évszázadokon át őrzött nyelv, hit és kultúra egyedülálló és erőt adó teljesítmény, amely hangsúlyossá teszi fokozott felelősségünket e veszélyeztetett értékek megvédésére - mutatott rá.

Répás Zsuzsanna szerint a feladat egyértelmű, felelősséggel, eredményesen és elkötelezetten kell előre vinni a magunk lehetőségei szerint a magyarság ügyét.

A kétnapos nemzetközi tanácskozás első napján előadást tart többek között Tánczos Vilmos, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki a moldvai csángók nyelvcseréjéhez szól hozzá a 2011-es népszámlálás tapasztalatai és előzetes adatai alapján. Iancu Laura, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa a moldvai csángók katolikus identitásának gyökereiről és hátteréről beszél, míg Diószegi László, a budapesti Teleki László Alapítvány vezetője a moldvai csángók magyar nyelvű hitéletének történetét tekinti át. Szó lesz még a moldvai csángók gazdasági migrációjáról, a moldvai csángó magyar csoportok Magyarországra való 1940-es évekbeli áttelepüléséről, és a csángók erdélyi irányított letelepedéséről. A pénteki napot egyházügyi kerekasztal-beszélgetés zárja.

Szombaton a moldvai oktatási program áll az eszmecsere középpontjában, illetve csángó fiatalok részvételével tartanak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozást Rejtőzködő Csángóföld mottóval Lakatos Demeter, Demse Márton, Duma András, Iancu Laura csángó művész verseiből és prózáiból, moldvai csángó énekekből, táncokból álló műsor zárja.

A nemzetpolitikai államtitkárság írásos összegzése szerint a moldvai csángók között a felgyorsuló asszimiláció ellenére még ma is 45-50 ezerre tehető a magyarul beszélők száma. Moldvában az 1950-es években néhány esztendeig tartó periódust kivéve soha sem volt magyar nyelvű oktatás. Ezért kiemelkedő jelentőségű, hogy a magyar kormány és a magyar civil társadalom támogatásával iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás indult a csángó falvakban, ez ma a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai felügyelete alatt és szervezésben folyik. A program keretében jelenleg 25 moldvai faluban mintegy 2200 csángó gyermeknek oktatják a magyar nyelvet és a magyar irodalmat.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés