
Fotó: MTI
Az összefogás szükségességét és az állampolgári jogokért való felelősségteljes kiállás fontosságát hangsúlyozták a munka törvénykönyve módosítása ellen szervezett budapesti tüntetés szónokai szombaton a Várkert Bazárnál.
2019. január 19., 22:092019. január 19., 22:09
2019. január 19., 22:142019. január 19., 22:14
A Fiatalok a Demokráciáért nevű civil szervezet és a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata rendezvényén elsőként felszólaló Kiss Nikoletta, az ifjúsági tagozat vezetője arról beszélt, hogy fiatal dolgozókért és leendő munkavállalókért vonultak az utcára, mert – mint mondta – nem szeretnének olyan országban élni, ahol az emberek ki vannak szolgáltatva a munkáltatónak és, ahol a bérek nem biztosítják a megélhetést.
Molnár Tímea civil aktivista azt hangoztatta, élni kell az állampolgári jogainkkal, hogy szembeszállhassunk azokkal, akik visszaélnek hatalmukkal. Felelősséggel vegyük ki a részünket a jövőnk alakításában, ne maradjunk tétlenek, vegyünk részt az elkövetkezendő választásokon - mondta. Nagy Blanka középiskolás diák azt mondta, hogy a kormány lejáratókampányt indított ellene, mert kritizálni merte őket. Azt híresztelték, hogy több tárgyból bukásra áll, de ez nem igaz. Szerinte a Fidesz bukott meg három dologból: tisztességből, emberségből és őszinteségből.
Molnár Áron civil aktivista szabad oktatást és véleménynyilvánítást követelt, és ezért összefogásra szólította fel a Várkert Bazár előtti területet megtöltő tömeget. A tüntetők között látni lehetett magyar, európai uniós és árpádsávos zászlókat, valamint a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Momentum lobogóit. Az Álljon le az ország – Budapest blokád címmel meghirdetett demonstráció résztvevői négy irányból érték el a Várkert Bazárt, a Szabadság híd, a Blaha Lujza tér, a Hősök tere és az Oktogon voltak a gyülekezőhelyek. Több vidéki városban is szerveztek kormányellenes demonstrációkat, ezeket a budapesti tüntetés résztvevői kivetítőn figyelhették.
Fotó: MTI
A demonstrációt követően a tüntetők egy csoportja a Lánchíd pesti hídfőjéhez vonult, ahol blokkolták az autóforgalmat. Ezt követően a rendőrök a tömeg nagy részét a járdákra szorították, ám néhányan leültek az úttestre, és a rendőri felszólítás ellenére sem voltak hajlandók elmenni. Ezért a rendőrök egyenként a földről felemelve elvitték őket a hídról. Ezt követően újra megindulhatott a Lánchídon az autóforgalom.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!