2007. augusztus 01., 00:002007. augusztus 01., 00:00
Mindig kiálltunk a palesztin nép jogos önvédelme és végső soron egy palesztin állam létrehozása mellett” – jelentette ki az orosz elnök. Annak ellenére, hogy a Hamász átvette az ellenőrzést a Gázai övezet felett, „felelősséget érzünk népünkért, és arra kérjük a baráti népeket: nyújtsanak emberbaráti segítséget a palesztin népnek, hogy társadalmi-gazdasági helyzete ne rosszabbodjék” – mondta Abbász. A palesztin elnök hangsúlyozta: addig nem tárgyal a Hamásszal, amíg az iszlamista szervezet nem adja vissza a Gázai övezet feletti ellenőrzést, és nem kér bocsánatot az általa elkövetett „bűntettekért”. Oroszország – szemben az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és Izraellel – nem tartja terrorszervezetnek a Hamászt. Andrej Gyenyiszov, az orosz külügyminiszter első helyettese ugyanakkor tegnap bejelentette, Oroszország nemrégiben korlátozta a Hamász szervezethez fűződő kapcsolatait. „Moszkva pragmatikus célt követ a Hamászhoz fűződő kapcsolataival. Közvetlen és közvetett eszközökkel próbálja rábírni e szervezetet a (palesztin) nemzeti egység helyreállítására” – mondta újságíróknak.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.