
Elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2016. március 15., 19:532016. március 15., 19:53
Az orosz katonai repülőgépek első köteléke kedden el is hagyta Szíriát. Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában. „Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit” – mondta.
„Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban” – tette hozzá.
Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével. Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légibázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemére nem terjedt ki.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!