Az orosz elnök a biztonsági tanács ülésén
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Vlagyimir Putyin közölte, hogy az elmúlt napokban fellázadt Wagner magánhadsereg az elmúlt egy év során 1 milliárd eurós finanszírozásban részesült az orosz állam részéről. Az elnök szerint sikerült polgárháborút megakadályozni Oroszországban.
2023. június 27., 18:042023. június 27., 18:04
2023. június 27., 18:112023. június 27., 18:11
Katonai parancsnokokkal folytatott keddi megbeszélésén az orosz államfő ismertette, hogy a Jevgenyij Prigozsin alapította zsoldossereg számára 2022 májusától 2023 májusáig 86,262 milliárd rubelt (mintegy 922 millió euró) folyósítottak az orosz hatóságok. Putyin közölte azt is, hogy Oroszország „teljes egészében” finanszírozta Prigozsin zsoldosait, ugyanakkor a Wagner-alapító cége, a Concord ezzel egy időben 80 milliárd rubeles (mintegy 850 millió euró) bevételnek örvendett.
A hírügynökség megjegyzi, hogy Ukrajna lerohanását megelőzően Moszkva évekig tagadott mindennemű kapcsolatot a Wagner magánhadsereggel.
Az orosz államfő kedden arról is beszélt, hogy a Wagner katonai magánvállalat lázadásának elfojtásában részt vevő katonák gyakorlatilag polgárháborút akadályoztak meg Oroszországban. „Önök megvédték az alkotmányos rendet, polgáraink életét, biztonságát és szabadságát. Megóvták hazánkat a felfordulástól, gyakorlatilag megállították a polgárháborút. A nehéz helyzetben önök világosan és összehangoltan cselekedtek, tettel bizonyították hűségüket Oroszország népe és a katonai eskü iránt, kinyilvánítva felelősségüket a haza sorsáért és jövőjéért” – hangoztatta az orosz elnök a Kremlben, a Katedrális téren, a műveletben részt vett fegyveres testületek és szakszolgálatok tagjai előtt.
„A lázadásba belerángatott emberek látták, hogy a hadsereg, a nép nem velük van” – idézte az MTI Putyint. Méltatta a biztonsági erőket, mert gyors fellépésüknek köszönhetően nem volt szükség harcoló alakulatokat visszavonni a „különleges hadművelet” övezetéből, és nem voltak civil áldozatok sem. Putyin egyperces néma tiszteletadást kért az életüket vesztett pilóták emlékének, és köszönetet mondott a fegyveres szolgálatoknak és a szakszolgálatoknak a haza és az eskü iránti hűségükért.
Viktor Zolotov, az orosz nemzeti gárda igazgatója újágíróknak bejelentette, hogy az általa irányított fegyveres erőt nehézfegyverzettel, harckocsikkal fogják felszerelni, amiről tárgyalások folynak az elnökkel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök „az ország meggyengítésére irányuló bűnös tevékenységnek” nevezte a Wagner-lázadás szervezőinek tettét, és kijelentette, hogy „bíróság elé fogják állítani” a felelősöket.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!