Hirdetés

Pusztító erdőtüzek tombolnak Görögországban

Rendkívüli állapotot hirdettek az ötvenegy halálos áldozatot követelő természeti katasztrófa miatt Rendkívüli állapotot hirdetett szombaton délután Kosztasz Karamanlisz görög kormányfő az országban péntek óta tomboló tűzvészek miatt, amelyek tegnapra ötvenegy halálos áldozatot követeltek, miután a peloponnészoszi Megalópoli város környékén az előző nap óta rábukkantak négy újabb áldozatra.

Gazda Árpád

2007. augusztus 27., 00:002007. augusztus 27., 00:00

 A hatóságok nem fedik fel az áldozatok kilétét, de rendőrségi források szerint a péntek óta áldozatul esettek között hét gyerek is van.
A nemzethez intézett televíziós beszédében a görög miniszterelnök döntését azzal indokolta, hogy „minden eszközt és erőt mozgósítani lehessen a baj feltartóztatására és a leghatékonyabb cselekvésre”. Hozzátette, hogy a sok erdőtűz nem lehet a véletlen műve és a bűnösök meg fognak lakolni tettükért. „Senkinek nincs joga elvenni emberi életeket és elpusztítani a környezetet, lerombolni országunkat” – szögezte le. Médiabeszámolók szerint a tüzeket gyakran gyújtogatók idézik elő telekspekulánsok megbízásából. Karamanlisz azonnali intézkedések sorozatát jelentette be az érintett térségek megsegítésére, beleértve a természeti katasztrófától sújtott lakosság segélyezését és elszállásolását.
A kormányfő előzőleg nemzeti tragédiáról beszélt, miután az egyik tűzvész sújtotta területen járt. „Az állam mindent meg fog tenni azért, hogy a tűzvészek okozta sebeket begyógyítsa” – jelentette ki. Az athéni parlament és a kormányépületek felett máig félárbocon lengett a görög zászló. Karamanlisz háromnapos nemzeti gyászt hirdetett ki. Több holttestet a félsziget középső részén találtak meg, korábban hat holttestre bukkantak a félsziget déli részén, Areópolisz közelében, és további 34 ember lelte halálát a lángok között a Peloponnészosz nyugati részén, Zaharótól nem messze. Az áldozatok vagy megégtek, vagy megfulladtak, holttestükre járművekben, épületekben, illetve a szabadban bukkantak. A hatóságok szerint a halottak száma tovább növekedhet. A félszigeten, ahol már 160 kilométer hosszan ég az erdő, számos falut körülzártak az erős szél és a nyári hőség miatt gyorsan terjedő lángok. Több tucat kisebb várost teljesen evakuálni kellett, a tűzoltóság szerint több ezer hektár erdőt perzseltek fel a lángok. Péntek óta több mint 170 tűzfészket jelentettek, többségüket az ország déli részéről. Tűz fenyegeti a görög főváros, Athén külvárosát is. A hatóságok lezárták a nemzetközi repülőteret a fővárossal összekötő autópályát. A térségben négy repülőgép segíti az oltást. A tűz miatt kiürítettek egy kolostort, valamint több lakóépületet is. Az Európai Bizottság szombaton Brüsszelben közölte, hogy gőzerővel szervezi a segítségnyújtást Görögországnak, amely hivatalos kérelemmel fordult az Európai Unióhoz.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés