Hirdetés

Transznisztria: provokációtól tart Leancă

Provokációktól tart a szakadár moldovai tartomány, Transznisztria vezetőinek részéről Iurie Leancă moldovai miniszterelnök.

Balogh Levente

2014. március 30., 16:252014. március 30., 16:25

A politikus a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott annak kapcsán, hogy fölmerült: a Krím orosz annektálását követően Moszkva következő célpontja a mintegy ötszázezres lakosságú, nagy többségben oroszok lakta Dnyeszter menti köztársaság lesz. Leancă úgy vélte, a Krím Oroszországhoz való csatlakozása a transznisztriai vezetőkben is várakozásokat ébreszthet.

A miniszterelnök közölte, provokációktól tart. „Reménykedünk abban, hogy a transznisztriai régió vezetői nem fogadnak el egyoldalú határozatokat, amelyek provokációk révén destabilizálják a helyzetet, és feszültséget gerjesztenek” – mondta a kormányfő.

Leancă szerint a tiraszpoli hatóságok rendszeresen „zaklatják” a Transznisztriában élő románokat: megpróbálnak nyomást gyakorolni a román tannyelvű iskolákra, és a transznisztriai–moldáv határövezetben földbirtokkal rendelkező gazdákat is vegzálják. Emellett azt is közölte, hogy paramilitáris csoportok és az ott állomásozó orosz békefenntartók rendszeresen hadgyakorlatokat tartanak.

Moldova novemberben írta alá a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Unióval. Leancă szerint az EU-nak ugyanolyan garanciákat kell adnia Moldovának, Ukrajnának és Grúziának, mint a nyugat-balkáni országoknak, amelyeknek 2003-ban azt mondta: helyük egyértelműen az európai tömbön belül van.

Egyúttal felkérte Brüsszelt, hogy támogassa kormánya európai integrációs törekvéseit. Megjegyezte ugyanis, hogy országában az ukrajnai válságot megelőzően csökkent az EU-csatlakozás iránti rokonszenv, ezért fontosnak nevezte egy tájékoztató kampány megszervezését a csatlakozás előnyeiről.

Mint ismeretes, a többségében orosz ajkúak lakta, mintegy 500 ezres lakosságú Transznisztria 1990-ben kiáltotta ki függetlenségét, majd rövid fegyveres konfliktus után 1992-ben olyan békemegállapodás született, amely nyomán Moldova nem tud beleszólni a transznisztriai ügyekbe.

Bukarest az EBESZ főtárgyalójánál panaszkodott
A Dnyeszter-melléki román iskolák zaklatásáról és megfélemlítéséről tájékoztatta Radojko Bogojevic nagykövetet, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különmegbízottját pénteken Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár Bukarestben – közölte a román külügyminisztérium.
Az államtitkár kifejtette: a térségben kialakult konfliktusokra való tekintettel Bukarest elsőrendű fontosságúnak tekinti, hogy a Dnyeszter-melléken kiéleződött feszültséget mielőbb tárgyalásos úton rendezzék, tiszteletben tartva a nemzetközi jogot és Moldova területi épségét.
A román külügyi közlemény szerint tavaly év vége óta a Dnyeszter-melléki hatóságok folyamatosan zaklatják a térségben működő nyolc román tannyelvű iskolát. Korábban Traian Băsescu államfő is szót emelt amiatt, hogy a tiraszpoli román iskola igazgatóját, titkárnőjét és sofőrjét őrizetbe vették a szakadár hatóságok, amiért – az iskola bankszámláinak zárolása miatt – készpénzben vették át a pedagógusok bérét a moldovai kormánytól. 
Traian Băsescu államfő csütörtökön Románia védelmi költségvetésének növelését szorgalmazta az ukrán válságra hivatkozva. Románia attól tart, hogy a Dnyeszter-melléken megismétlődik a krími forgatókönyv, és Moldova lesz az orosz terjeszkedés újabb célpontja.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés