Hirdetés

Potápi: sértő és provokatív Tőkés kitüntetésének visszavonása

Potápi Árpád János államtitkár sértőnek és provokatívnak nevezte Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását, közölve azt is: Magyarországnak védelemben kell részesítenie a külhoni magyarokat.

Krónika

2016. március 07., 22:142016. március 07., 22:14

2016. március 07., 22:492016. március 07., 22:49

A magyar kormányt hétfőn az Országgyűlésben Szávay István, a Jobbik képviselője interpellálta szóban az EP-képviselő érdemrendjének visszavonásával kapcsolatban. Az ellenzéki párt alelnöke arra kérdezett rá, kiáll-e a magyar kormány Tőkés László és kérése, a védhatalmi státus mellett, miután Klaus Johannis román államfő megfosztotta tőle a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség államtitkára kijelentette: Magyarország közvéleménye és a magyar kormány értetlenül áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kitüntetésének visszavonása előtt. A nemzetpolitikai államtitkár leszögezte, Tőkésnek a romániai forradalomban és a rendszerváltás elindításában betöltött meghatározó szerepe elvitathatatlan, kitüntetésének megvonása pedig nemcsak személye, hanem az egész erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet szempontjából sértő és provokatív.

„Határozottan kiállunk amellett, hogy Tőkésnek joga van elmondani álláspontját, ez a demokrácia alapvető értéke. Egyetértünk vele abban, hogy Magyarországnak védelemben kell részesítenie az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki és a diaszpóra magyarságát is, hiszen a mindenkori magyar kormányoknak alaptörvényben rögzített kötelessége, hogy felelősséget viseljenek a határon túli magyarok sorsáért\" – jelentette ki válaszában Potápi.

Az államtitkár hozzátette, a magyar kormány kötelessége, hogy támogassa a külhoni magyarok egyéni és közösségi jogainak érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását. Mindemellett – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős illetékes – a magyar kormány minden eszközzel támogatja az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit is.

„A Trianonban elszakított magyarság mellett állva, a többségi nemzetekkel együtt kell támogatást keresnünk a magyarság jogos és méltányos igényére, hogy ősei által megszerzett javaival szabadon élhessen, kultúráját és nyelvét a 21. századi Európának megfelelő módon gyakorolhassa, önmaga igazgatását megszervezze\" – állapította meg Potápi Árpád. Felszólalásában az államtitkár elmondta azt is, a magyar kormány kiáll a „megfélemlített polgármesterek, tisztviselők, Antal Árpád, Mezei János, Ráduly Róbert és társaik mellett is\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés