
Fotó: MTI
A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartotta meg évtizedeken keresztül, és ez megmaradásuk legerősebb motorja ma is – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
2018. június 04., 12:562018. június 04., 12:56
Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás napján tartott ünnepségen kiemelte: e nap legreményteljesebb üzenete az, hogy
– mutatott rá. Potápi Árpád János hangsúlyozta: a hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartotta meg évtizedeken keresztül, és ez megmaradásuk legerősebb motorja ma is. Ezt szem előtt tartva döntött úgy 2010-ben az Országgyűlés, hogy június 4-én többé ne az elszakítottságnak állítsanak emléket, hanem az összetartozásért adjanak hálát. Így fogadta el a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt a parlament – idézte fel, jelezve: a törvény értelmében immár nyolc éve ezen a napon, a nemzeti összetartozás napján nemcsak a veszteségekre tekintenek, hanem arra, ami megmaradt, amire ma is lehet építeni.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a magyar kormány célja, hogy erre az alapra, a nemzeti összetartozás stabil építményére építkezve segítse a nemzet egységének megvalósulását.
Olyan közösséget, amelynek tagjai egyaránt megkapnak minden támogatást a szülőföldön való boldoguláshoz” – jelentette ki az államtitkár.
Kitért arra is, hogy az elmúlt években jelentős eredményeket sikerült közösen elérni ezen a téren; nemcsak a kormányzati munkában, de számos szakterületen, sőt a mindennapi élet során is természetessé vált a Kárpát-medencei térben való gondolkodás. Elkötelezettek abban, hogy ezt a munkát folytassák és újabbnál újabb területeken nyissanak a külhoni magyarság felé – mondta.
Potápi Árpád János rámutatott, hogy mindezekhez több kell szándéknál és tervnél: „életerőre van szükségünk”.
Hozzátette: stabil anyaországra van szükség, amely a külhoni magyarság számára is tudja biztosítani a megmaradáshoz szükséges feltételeket. Olyan magyar közösségekre, amelyeknek bizalmuk van a jövőben. Éppen ezért a következő időszak egyik központi feladata az, hogy hozzájáruljanak ennek az életerőnek a fenntartásához: ahhoz, hogy
– hangoztatta az államtitkár.
Ezért szól az idei év Magyarországon és a külhonban is a magyar családokról: a külhoni magyar családok évében közvetlenül, és az őket támogató környezet megerősítésén keresztül is támogatjuk a magyar családokat – tette hozzá.
Az államtitkár köszöntője után Nemzet és közösség címmel konferenciát tartottak a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében. Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője kiemelte:
A tanácskozáson történészek és jogászok tekintették át a korszak történéseit. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Mi, magyarok sosem kérünk többet, mint amit más nemzetek Európában már megkaptak – mondta Rétvári Bence, a budapesti emberi erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!