
A madéfalvi Siculicidium-emlékmű
Fotó: Gecse Noémi
A magyar kormánynak fontos feladata, hogy a nemzeti összetartozás érzését erősítse minden magyar között, éljenek a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely táján – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon, a madéfalvi veszedelem 255. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
2019. január 06., 13:242019. január 06., 13:24
2019. január 06., 14:472019. január 06., 14:47
Potápi Árpád János a Tolna megyei település székely emlékparkjában tartott megemlékezésen hozzátette: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy aki meg akarja tartani magyar identitását, az megtehesse, és mindenki meg tudjon maradni magyarnak.
– fogalmazott, megemlítve, hogy a kormány közbenjárásának is köszönhetően újították fel az 1764-es siculicidium – székelyöldöklés – madéfalvi emlékművét, mellette pedig új kápolnát avattak. Az államtitkár elmondta: az évforduló alkalmából azokra az elüldözött székelyekre emlékeznek, akiknek egy része Bukovinában öt települést hozott létre, és akiknek leszármazottait 1941-ben az Al-Duna mellé, majd 1945-ben Tolnába, Baranyába és Bács-Kiskun megye három községébe telepítették.
Mint felidézte, a bukovinai „kirajzások”, majd a letelepítések mindig a magyar kormány támogatásával történtek, 1945-ben is az új magyar kormány sietett segítségére a népcsoportnak. A folyamatot ellentmondások, atrocitások kísérték, hiszen ez az akkor a kitelepített németek rovására történt meg. „Az elmúlt évtizedek a sebeket már begyógyították, mi arra emlékezünk, hogy segítséget kaptunk ahhoz, hogy népcsoportunk hazára leljen ezen a tájon” – fogalmazott.
– mondta Potápi Árpád János.
Csibi József, Madéfalva RMDSZ-es polgármestere a madéfalvi vérengzés előzményeként felidézte, 1761-62-ben Mária Terézia elrendelte, hogy Székelyföldön szerveződjön határőrség önerőből, császári parancsnokság alatt. A székelyek évszázadokon keresztül saját hadsereggel védték a magyar határokat, így az intézkedést az ősi székely jogok elleni merényletnek tekintették.
– mondta. Harcolunk a ma meglévő jogainkért, hatásköreinkért, önálló gondolkodásunk megtartásáért – jegyezte meg, hozzátéve, tapasztalják hatásköreik folyamatos elvonását. A településtől, a régiótól az államigazgatás, attól pedig a nemzetek felett ítélkező Európai Unió próbál meg elvenni jogköröket – tette hozzá.
„Ma az erdélyi magyarság és székelyföld akarata, hogy az Európai Unió a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezésünket felkarolja, és jogszabályokat dolgozzon ki az őshonos európai kisebbségek védelme érdekében” – jelentette ki.
A székelyföldi település polgármestere úgy fogalmazott: a 2019-es európai parlamenti választásokon a Kárpát-medence magyar közössége „felelőssé válik ezért a földért, ezért nemzeti tartással bíró képviseletet kell küldenünk Brüsszelbe”.
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége húsz éve emlékezik meg a madéfalvi veszedelemről; 1764. január 7-én az osztrák katonaság több száz, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyt mészárolt le a székely községben. A támadásnak hivatalos jelentések szerint kétszáz, más adatok szerint négyszáz áldozata volt, köztük nők és gyerekek.
Nagy részük tíz év elteltével Bukovinában telepedett le. Közülük 1941-ben 4500-an román-magyar egyezmény alapján áttelepültek a Bácskába, ahonnan 1944-ben ismét menekülniük kellett.
Magyarországon a második világháború után kitelepített németek helyén, a Balaton-felvidéken, Tolna és Baranya megyei falvakban találtak új otthonra. A moldvai csángóságba olvadt székelyek végleg a Kárpátok keleti oldalán maradtak.
Az évforduló alkalmából a Bonyhád mellett fekvő Kismányokon a székelyek templomaként ismert Magyarok Nagyasszonya templomban tartottak misét, és megkoszorúzták a templom mellett, az öt bukovinai falu emlékére állított kopjafát. Madéfalván hétfőn emlékeznek a siculicidiumra, többek között a Szent Anna-kápolnában tartandó misével és a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című táncelőadásával.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!