
Egyszerre tíz miniszter leváltását jelentette be szerda éjjel a török miniszterelnök. Recep Tayyip Erdogan azután döntött a 26 fős kabinet közel felének elmozdításáról, hogy három miniszter is lemondott egy megvesztegetési botrány miatt.
2013. december 26., 16:312013. december 26., 16:31
A kormányfő távozását több ezer tüntető követelte, Erdogan (képünkön) viszont az államfővel, Abdullah Güllel folytatott késő esti találkozója után kormányátalakítási szándékát jelentett be a török televízióban. Elsőként a gazdasági miniszter, Zafer Caglayan, a belügyminiszter, Muammer Güler és a környezetvédelmi- és várostervezési miniszter, Erdogan Bayraktar jelentette be lemondását. A kormányfő ezután menesztette az Európai Unió ügyeiért felelős minisztert, Egemen Bagist, illetve három tárcavezetőt.
A korrupcióval kapcsolatos nyomozások kereszttüzében építőipari megrendelések érdekében Iránba utalt, állítólag törvénytelen pénzek állnak. A botrány középpontjában a Halk Bankasi nevű állami bank áll, amellyel szemben az a gyanú merült fel, hogy az Iránnal szemben érvényben lévő szankciók ellenére aranyüzleteket kötött az ázsiai országgal. A bank vezetőjét, Süleyman Aslant szombaton vesztegetés gyanújával őrizetbe vették. Caglayan és Güler politikai összeesküvés áldozatainak tartják magukat. Bayraktar is ártatlannak nevezte magát, és felszólította a miniszterelnököt, hogy vállalja ő is a felelősséget.
Török elemzők szerint a városi építési projektekkel kapcsolatos korrupció ahhoz az állami lakásalaphoz kötődik sok esetben, ami Erdogan kormányfő közvetlen ellenőrzése alatt áll. Szerda este több ezren követelték Isztambulban, Ankarában, Izmirben és hét másik török városban Erdogan távozását. Isztambulban a mintegy ötezer tüntető egy része össze is csapott a kiérkező rohamrendőrökkel.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!