2010. december 15., 16:452010. december 15., 16:45
Az al-Arabíja hírtelevízió tájékoztatása szerint a merényletet a Dzsundallah (Isten Katonái) nevű szunnita szervezet vállalta magára, amely az Afganisztánnal és Pakisztánnal határos Szisztán-Beludzsisztán tartományban aktív, ott, ahol Sáhbahár is található. A televízió további részleteket nem közölt, az értesülést más forrás nem erősítette meg.
A támadás az asúra ünnepéről, azaz Mohamed próféta unokájának, Huszein halálának évfordulójáról megemlékező hívek ellen irányult. Huszeint és kíséretét 680-ban ölték meg a Bagdadtól 110 kilométerre fekvő Kerbelánál.
Az iráni televízió korábban arról számolt be, hogy összesen három kamikaze vett részt a támadásban. Egyiküknek sikerült felrobbantani önmagát, egy társának a robbanószerkezete nem lépett működésbe, és a rendőrség megsebesítette. A harmadik merénylőt elfogták.
A Dzsundallah azt hirdeti magáról, hogy a szunnita beludzs népcsoporttal szembeni hátrányos megkülönböztetés és más jogtalanságok ellen harcol. Noha a beludzsok három ország - Irán, Pakisztán és Afganisztán - területén élnek szétszórva, a Dzsundallah céljai között nem szerepel a 90 százalékban síita felekezetű Irántól való elszakadás.
Az utóbbi hónapokban Iránban több halálos kimenetelű pokolgépes merénylet is történt. Két júniusi támadásért, melyek 27 ember életét követelték, szintén a Dzsundallah vállalta a felelősséget.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.