Hirdetés

Plasztikázták az új észak-koreai vezetőt, hogy jobban hasonlítson a nagyapjára?

Amikor Kim Dzsong Un 2010 szeptemberében először szerepelt a nyilvánosság előtt Észak-Korea valószínű jövendő vezetőjeként, annyira emlékeztetett nagyapjára, hogy sok észak-koreai néző sírva fakadt a tévéközvetítés láttán.

Hírösszefoglaló

2012. február 09., 12:242012. február 09., 12:24

„A kormányzat azt szeretné elérni, hogy a lakosság Kim Dzsong Unban a nagy vezető, Kim Ir Szen megtestesülését lássa – magyarázta Kvang In, a North Korea Strategy Center nevű szöuli kutató központ illetékese. – Felhizlalták és alaposan kioktatták, talán még plasztikai műtétet is végeztek rajta”.

Az eredmény: az örökös olyan, mintha nagyapjának a másolata lenne. Ugyanúgy üti össze a tenyerét, amikor tapsol, ugyanúgy hátrahúzott vállal és előretolt pocakkal jár, ugyanúgy simára borotválja arcát.

Nyilvánvaló, hogy jól olajozott gépezet dolgozik az új vezető arculatának kialakításán. Az a stratégia, hogy Kimmel nagyapja személyiségét vétetik fel, illetve dinasztikus utódlásának igazolására és megerősítésére a Nagy Vezér iránti nosztalgiát használják fel, nemcsak a fiatal vezető saját történetének rövidségét érzékelteti, hanem nagyapjának és apjának az ő vezetésére vetülő hosszú árnyékát is.

Névleges csupán, vagy új Kim Ir Szen?

Mindez az észak-koreai nomenklatúra egyfajta kétségbeesett erőfeszítésének jele is: a vezetés tagjai tudják, hogy saját kivételezett helyzetük megőrzése a Kim-dinasztia fennmaradásától függ. Egyelőre mindenki lázasan találgatja, milyen típusú vezető lesz a fiatal Kim – névleges csupán, vagy egy új Kim Ir Szen, esetleg egy észak-koreai Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping), aki a kínai vezetőhöz hasonlóan megreformálja az országot?

A közbülső dinasztiatag, Kim Dzsong Il a propaganda mestere volt, és több filmet is rendezett. Utolsó műve talán éppen az, hogy megrendezte Kim Dzsong Un utódlását úgy, hogy fia az ő politikáját, de nagyapja arcát örökölje. Ő maga jól tudta, hogy ezt a szerepet sohasem alakíthatja. Dél-koreaiak, akik találkoztak vele, elmondták: láthatóan tisztában volt azzal, hogy jelentéktelen figuráját sokan utálják Északon (egyszer „csúnya törpének” nevezte magát).

Az észak-koreai állami média ismételten hangsúlyozza, hogy Kim Dzsong Un folytatni fogja apja úgynevezett szongun - \"a katonáké az elsőbbség\" - politikáját, vagyis az erőforrások elosztásánál előnyben részesíti a katonaság igényeit az. Az apa szemében ez volt a belső egység megőrzésének kulcsa, és most minden bizonnyal az marad a fiúnál is.

Könnyek között vetik magukat kebelére   

Ám Kim Dzsong Il 17 éves uralmát áradások, szárazság, éhínség és az atomfegyverkezési programjára válaszoló mind keményebb nemzetközi szankciók tették emlékezetessé. A nyilvánosság előtt gyakran tűnt komornak és magányosnak. A talpnyaló tábornokok tiszteletteljes távolságot tartottak tőle. Az egyszerű észak-koreaiak közül sokan nem is hallották beszélni.

Kim Dzsong Un magabiztos fellépése viszont nagyapjáéra emlékeztet, akit az észak-koreai tankönyvekben és falfestményeken gyakran ábrázolnak gyerekek és munkások körében. Szélesen mosolyog, levest kóstol egy iskolai konyhában, belekarol a munkásokba, felmászik egy harckocsira a katonákhoz, átöleli a fiatal pilótákat, akik könnyek között vetik magukat kebelére, és közelebb húzza magához a veterán tábornokokat, hogy tanácsokat adjon nekik.
  
Kim Dzsong Unnak, akiről úgy tudni, hogy 20-as éveinek második felében jár, számolnia kell befolyásos nagybátyjával, Dzsang Szong Tekkel, akit mentorának tartanak. A fiatal vezetőnek Kim Dzsong Nam személyében van egy féltestvére is, aki félig-meddig száműzetésben él Kínában, és ott rendszeresen nyilatkozik az Észak-Korea esküdt ellenségének számító Japánból érkező újságíróknak, nem egyszer Kim Dzsong Un uralmának bukását jósolva. Sokan azt feltételezik, hogy a féltestvért Kína és talán egyes phenjani tábornokok is védelmezik, mivel egyfajta biztosítékot látnak benne arra az esetre, ha a Peking által hivatalosan támogatott Kim Dzsong Unnal az utódlás végsül is rosszul alakulna.

A nagyapa DNS-e átugrott egy nemzedéket   

Egyes dél-koreai elemzők szerint Kim Dzsong Un már apja halála előtt szilárdan megalapozta utódlását, mások úgy vélik, hogy csak névleges hatalma van.

További szakértők szerint ha egyáltalán valakit, akkor az új vezető néhai nagyapját és apját képviseli.  A sztálinista-konfuciánus dinasztiában, amelyet az utóbbiak hoztak létre, az uralkodás \"isteni jogát\" a Kim Ir Szennel való vérségi kapcsolatra alapozzák. Így Kim Dzsong Un vezetői legitimitását kockáztatná, ha megpróbálná elvetni apja politikáját és radikális változások bevezetésével kísérletezne.

Ugyanez érvényes az észak-koreai elitre, amely szintén a Kim családdal való kapcsolatainak köszönheti pozícióját.

„Mintha a nagyapa DNS-e átugrotta volna az apát, és egyenesen az unokához került volna - jegyezte meg Li Jun Keol észak-koreai biológus, aki 2006-ban szökött át Dél-Koreába, és ott ma egy Észak-Koreát elemző magáncéget irányít. – Így most olyan új vezető van, aki pont úgy néz ki, mint a nagypapája - de azt még nem tudni, mit változtat ez a dolgokon Észak – Koreában.”


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés