
Az Európai Unió luxemburgi bíróságának kedden meghozott ítélete szerint az Európai Bizottság jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított polgári kezdeményezés bejegyzését.
2016. május 10., 21:412016. május 10., 21:41
2016. május 11., 13:042016. május 11., 13:04
Az uniós bíróság az MTI által ismertetett ítéletében kifejtette, hogy nem vehető nyilvántartásba az olyan európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat, amely a nemzeti kisebbségek által lakott földrajzi területek, régiók fejlődésének előmozdítására irányul. Ugyanis – mint indoklásában rámutatott – a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni.
A törvényszék arra is rámutat, hogy ezen régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzőinek fennmaradása nem olyan cél, amely igazolhatná az unió kohéziós politikája keretében valamely jogi aktusnak az elfogadását. Az ilyen politika ugyanis az unió egésze harmonikus fejlődésének előmozdítására, és különösen az egyes régióit sújtó súlyos és állandó demográfiai hátrányok csökkentésére irányul.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az erdélyi magyarok európai polgári kezdeményezését elutasította az Európai Bizottság, valamint arra szólította fel őket: legkésőbb három napon belül távolítsák el honlapjaikról az unió luxembourgi székhelyű bíróságán zajló perük iratait, és gondoskodjanak róla, hogy a keresetlevelük és az EB ellenkérelme ne legyen hozzáférhető a nyilvánosság számára. Az elutasító határozatot az EU luxembourgi bíróságán támadták meg a kezdeményezők.
Románia a perbe az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be.
Izsák Balázs szerint érdemes lesz fellebbezni az Európai Unió luxemburgi törvényszékén kedden kimondott – az SZNT számára kedvezőtlen – ítélet ellen. A Székely Nemzeti Tanács elnöke az MTI megkeresésére nem vállalkozott arra, hogy érdemben értékelje a luxembourgi ítéletet, de megjegyezte, hogy annak olyan elemei is vannak, amelyek első ránézésre is kifogásolhatók.
Ezek közül azt említette meg, hogy a törvényszék nem látta bizonyítottnak, hogy hátrányuk származna a környezetüktől etnikai, nyelvi, kulturális vagy vallási alapon különböző régióknak a különbözőségből. Izsák Balázs arra emlékeztetett, hogy Kovászna megye és a felvidéki Debrőd önkormányzata éppen ennek a hátrányos helyzetnek a bizonyítása céljával kérte a belépését a perbe, ezt azonban a törvényszék elutasította. A bírák akkor arra hivatkoztak, hogy Kovászna megye és Debrőd község ebben a szakaszban nem érintett közvetlenül a per tárgyában.
„A törvényszék maga akadályozta meg, hogy az érintett önkormányzatok bizonyítsák a hátrányos helyzetüket, most meg kijelenti, hogy nem látja bizonyítottnak ezt a hátrányos helyzetet” – sérelmezte Izsák Balázs.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!