Hirdetés

Kosárlabdázóból lett politikus: Pedro Sánchez Spanyolország új miniszterelnöke

•  Fotó: Youtube.com

Fotó: Youtube.com

Pedro Sánchez nemcsak a kormányfői posztot, hanem a nagy politikai túlélő címet is megörökölheti elődjétől, Mariano Rajoytól; hiába jósolták többször is bukását, politikai karrierjének végét az elmúlt években, most mégis Spanyolország miniszterelnöke lesz belőle.

MTI

2018. június 01., 16:502018. június 01., 16:50

2018. június 02., 03:332018. június 02., 03:33

A 46 éves közgazdász végzettségű szocialista politikus több mint 20 éves politikai karriert tudhat maga mögött. Sokáig Brüsszelben dolgozott, a spanyol közvélemény előtt a 2015-ös országos parlamenti választások előtt szinte ismeretlen volt.

Kritikusai szerint jó külseje, kiállása közrejátszott abban, hogy akkor ő lett a megújuló szocialista párt "arca", amit támogatói viszont inkább előnynek neveztek.

Hirdetés

Pártja tőle remélte, hogy a konzervatívoktól elszenvedett 2011-es súlyos választási vereség után győzelemre vezeti őket, de 2015 decemberében még rosszabbul szerepeltek. Az akkori választások után, a győztes konzervatív Néppárt (PP) nem tudott kormányt alakítani, mert nem volt meg hozzá a szükséges parlamenti többsége. Mariano Rajoy ezért visszautasította a király felkérését, és nem mérettette meg magát a parlamentben miniszterelnök-jelöltként.

Ezzel szemben Pedro Sánchez, mint a választásokon második helyen végzett Spanyol Szocialista Munkáspárt(PSOE) kormányfő-jelöltje megpróbált létrehozni egy baloldali koalíciós kormányt, ám kísérlete kudarcba fulladt, a parlament nem szavazott neki bizalmat. A hónapokig tartó belpolitikai patthelyzet után meg kellett ismételni a választásokat 2016 nyarán. A szocialisták Sánchez vezetésével ekkor történetük legrosszabb választási szereplését érték el, bár megőrizték ellenzéki vezető szerepüket, de eddigi legkisebb, 84 fős frakciójukat alakíthatták meg.

A párt népszerűsége addig soha nem látott mélypontot ért el.

A választási kudarcok és bírálatok ellenére a PSOE főtitkára továbbra is talpon maradt, és elszánt ellenzője volt annak, hogy pártja bármilyen módon együttműködjön a parlamenti választásokon győztes, de kisebbségben lévő konzervatívokkal. Pártjában azonban belső válság robbant ki a kérdésben. Sánchez álláspontját a vezetőtestület leszavazta, ez pedig lemondásához vezetett. Parlamenti mandátumát is visszaadta. A szocialisták pedig végül tartózkodásukkal engedték kormányt alakítani a Néppártot (PP), és így véget vetettek kilenc hónapnyi politikai bénultságnak.
Sánchez azonban tavaly tavasszal újraindult a szocialista párt vezetéséért, és sokak legnagyobb meglepetésére visszanyerte korábbi posztját.

Az elemzők győzelmét azzal indokolták, hogy a párttagságot feldühítette, ahogy a pártvezetés ősszel lényegében "eltávolította" őt, valamint az is, hogy a szocialisták hagyták a konzervatívokat kormányt alakítani.

Az elmúlt három évet nagyban jellemezte a két legnagyobb spanyol politikai párt vezetője, Mariano Rajoy és Pedro Sánchez párharca.

Vitáik, ideológiai különbségeik ellenére azonban több jelentős ügyben képviseltek nyilvánosan közös álláspontot, ilyen például a katalán függetlenségi törekvések elutasítása, Spanyolország egységének védelme. Sánchez most ígéretet tett az új katalán kormány és a spanyol kormány kapcsolatának helyreállítására, de azt is hangsúlyozta, hogy az együttműködés csak az alkotmányos kereteken belül képzelhető el. Az egykori kosárlabdázóból lett politikus nős, két lánya van, ha csak teheti minden nyilatkozatában megemlíti őket. Felesége gyakran vesz részt a politikai eseményeken és nyilatkozik is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
Hirdetés