Hirdetés

Párbeszédre szólít talányos levelében a katalán elnök

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Párbeszédre kérte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt Carles Puigdemont katalán elnök, de nem adott egyértelmű választ arra kérdésre, hogy múlt kedden kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét.

MTI

2017. október 16., 11:452017. október 16., 11:45

2017. október 28., 11:192017. október 28., 11:19

„Kormányom számára prioritás teljes intenzitással a párbeszéd útját keresni” - fogalmazott Carles Puigdemont abban a válaszlevélben, amelyet a spanyol kormányfőnek írt, és faxon jutatott el Madridba, és amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a spanyol sajtó.

A katalán vezető két hónapos tárgyalási időszakot javasolt a konfliktusból kivezető út megtalálása érdekében.

Hirdetés

Mint írta, tartsák meg mielőbb az első találkozót, és kössék meg az első megállapodásokat. „Ne hagyjuk, hogy a helyzet tovább romoljon” – hangsúlyozta. A politikus írásában kifejtette: annak a politikai mandátumnak a felfüggesztése, amely október 1-jén a szavazóurnáknál keletkezett, mutatja a katalán kormány határozott szándékát, hogy a szembenállás helyett megtalálják a megoldást.

Hozzátette: október 10-én, a katalán parlament ülésén őszinte ajánlatot tett a párbeszédre, ami nem a „gyengeség megnyilvánulása” volt, hanem tisztességes javaslat, hogy megoldást találjanak a spanyol állam és Katalónia közötti kapcsolatra, amely sok éve megszakadt.

Meglepetését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a spanyol kormány kész alkalmazni az alkotmány 155-ös cikkét, amely lehetővé teszi Katalónia autonómiájának felfüggesztését.

Carles Puigdemont levelében azt is kérte a spanyol kormányfőtől, hogy vessenek véget a katalán nép, a katalán kormány „elnyomásának”. Felidézte, hogy épp ezen a hétfő délelőttön kell megjelennie a madridi központi büntetőbíróságon a katalán rendőrfőnöknek és két olyan civil szervezet vezetőjének, amelyek 2010 óta békés tüntetéseket szervezett emberek millióinak részvételével.

Az „elnyomás fejezetébe” sorolta egyebek mellett az október 1-jei „brutális rendőri erőszakot”, az internet és a média „cenzúráját”.

„A párbeszédre irányuló javaslatunk őszinte, a történtek ellenére is, de logikusan összeegyeztethetetlen a növekvő elnyomás és fenyegetések jelenlegi légkörével” - zárta sorait a katalán elnök.

Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton egy rádióinterjúban azt mondta: a spanyol kormány nem fogad el kitérő vagy kétértelmű választ a katalán vezetéshez intézett, hétfőn lejáró ultimátumára, ilyen homályos nyilatkozat esetén Madrid „kénytelen lesz intézkedéseket foganatosítani”.

Amennyiben a katalán elnök nem ad egyértelmű választ a kérdésre, újabb felszólítást küldenek Barcelonába, hogy a katalán kormány térjen vissza a törvényesség keretei közé. Ennek határideje csütörtökön 10 órakor jár le.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés