
Izrael megkezdte az előkészületeket arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt kilépjen az UNESCO-ból – jelentette be az izraeli kormányfői hivatal. Tel-Avivban és Washingtonban a szervezet palesztinokkal kapcsolatos döntései verték ki a biztosítékot.
2017. október 13., 07:172017. október 13., 07:17
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő „bátor és erkölcsös” döntésnek nevezte Washington elhatározását, és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből (UNESCO). A közleményben megjegyezték: az UNESCO „abszurd színházzá” vált, ahol nem megőrzik, hanem eltorzítják a történelmet. Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete úgy értékelte, Washington korábban bejelentett kilépése fordulópontot jelent az ENSZ-ben; szerinte olyan új korszak kezdődik, „amelyben immár meg kell fizetni az árát annak, ha valaki hátrányos megkülönböztetést alkalmaz Izrael kárára”.
Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön jelentette be, hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból.
Évek óta feszültséget keltenek az UNESCO ellentmondásos állásfoglalásai Jeruzsálemmel és Hebronnal kapcsolatban. Legutóbb júliusban váltott ki nagy felháborodást Izraelben, hogy az UNESCO Világörökségi Bizottsága palesztin kérésre védett övezetté nyilvánította az Izrael által megszállt Ciszjordániában lévő Hebron óvárosát mint „kivételes értékű” helyet. Az Egyesült Államok már akkor jelezte, hogy felülvizsgálja az ENSZ-szervezethez fűződő kapcsolatát, mert a Hebronnal kapcsolatos döntést „a történelem megsértésének” tartja. Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata 2011-ben beszüntette a tagsági díj fizetését válaszul arra, hogy a szervezet teljes jogú tagként felvette soraiba a Palesztin Hatóságot. A pénzügyi hozzájárulás elmaradása miatt Washington 2013-ban elveszítette szavazati jogát.
Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója mély sajnálatát fejezte ki az Egyesült Államok bejelentése miatt. „Washington kilépése veszteség az ENSZ-családnak, veszteség a multilateralizmus számára” – reagált a főigazgató, aki az UNESCO állítólagos Izrael-ellenességére vonatkozó amerikai felvetésre számba vette az UNESCO egy sor olyan intézkedését, amelyet az Egyesült Államokkal közösen hozott az antiszemitizmus ellen. Felidézte például, hogy az UNESCO – amerikai egyetemek együttműködésével is – közösen dolgozott az egyik legismertebb holokauszt-túlélővel, a 2015-ben elhunyt, lengyel származású Samuel Pisarral, aki a szervezet jószolgálati nagykövete és holokausztoktatásért felelős különmegbízottja volt.
Monika Grütters, a német kormány kulturális megbízottja szerint az Egyesült Államok „teljesen rossz jelzést” küld döntésével. A Német Kulturális Tanács úgy vélte: a lépés nagy csapás a nemzetközi kulturális együttműködésre. Washington egyébként nem először lép ki az UNESCO-ból: 1984-ben, Ronald Reagan elnöksége alatt is távozott az Egyesült Államok a szervezetből, ahova csak 2002-ben tért vissza újra. Az első kilépést az amerikaiak azzal indokolták, hogy feleslegesnek tartották a szervezetet, amelynek a költekezését is túlzottnak értékelték.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!