2007. április 23., 00:002007. április 23., 00:00
A megállapodás értelmében a kiskorúak nevelési-oktatási támogatása egy tanévre 20 ezer forint, a tankönyv- és taneszköz támogatása 2400 forint. E két juttatást a határon túli alap- és középfokú oktatási intézményben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytató tanuló igényelheti, a két támogatás együttesen kérhető. A felsőoktatásban tanulók jegyzettámogatása 2800 forint.
A miniszterelnöki hivatal tájékoztatója szerint évente közel 230 ezer diák és hétezer egyetemi hallgató részesül támogatásban, amelyre a költségvetésben ötmilliárd forintot különítettek el. A támogatást igénylők száma a beiskolázott gyermek arányához viszonyítva az utóbbi két évben állandósult.
A dokumentumot a romániai Iskola Alapítvány képviseletében Kelemen Hunor elnök, a szlovákiai Pázmány Péter Alapítvány részéről Zsille Béla ügyvezető, a szerbiai Concordia Minoritatis Hungricae Polgári Egyesülettől Dudás Károly elnök, az ukrajnai KAMOT Jótékonysági Alapítvány részéről Kocsis Mária elnök, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma képviseletében Keresztes Árpád elnök látta el kézjegyével.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.