
Fotó: Facebook/Frontex
Ötéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma, mintegy 150 ezer embert regisztráltak a tagállamok külső határain – írta pénteken közzétett jelentésében az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex).
2019. január 04., 18:242019. január 04., 18:24
A friss értékelés szerint a tavaly érkezettek száma 92 százalékkal alacsonyabb volt a migrációs válság csúcspontján, 2015-ben regisztrált több mint egymilliónál. A bevándorlók száma már 2017-ben is meglehetősen alacsony volt a korábbiakhoz képest, a további visszaesés oka pedig elsősorban a Földközi-tenger középső részén húzódó útvonal visszaszorulása.
Az érkezők legnagyobb csoportjait a marokkói, guineai, mali és algériai állampolgárok alkották.
Immár a keleti útvonal lépett elő a második helyre, miután körülbelül harmadával nőtt az itt belépők száma, elérve az 56 ezret. A növekedést főként a Törökország szárazföldi határa felől illegálisan Görögországba érkezők számának emelkedése okozta, de a ciprusi adatok is megduplázódtak. A legtöbb érkező szíriai, iraki, valamint afgán menedékkérő, de egyre többen vannak a törökök is.
Olaszországban mintegy 23 ezren értek partot tavaly, ez 80 százalékos csökkenést az ezt megelőző évhez képest, hasonlóan alacsony számokra legutóbb 2012-ben volt példa. A Líbia felől érkezők száma 87 százalékkal esett vissza. A migránsok között legtöbben a tunéziai és az eritreai állampolgárok voltak.
A Frontex végül arról is beszámolt, hogy a tavaly regisztrált összes bevándorló 18 százaléka volt nő, csaknem ötödük saját bevallása szerint 18 éven aluli. A kísérő nélküli kiskorúak száma 4 ezer körül volt.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!