
„Építési jellegű” munkálatok kezdődhetnek az osztrák–szlovén határ egy szakaszán – jelentette be kedden a stájerországi Spielfeldnél az osztrák belügyminiszter, aki szerint nem kerítést építenek és nem a határt zárják le, hanem a menekültek rendezett átjutását segítik.
2015. október 28., 15:322015. október 28., 15:32
Johanna Mikl-Leitner ugyanakkor szerdán már azt mondta: „természetesen kerítésről is szó van”. „Természetesen kerítésről van szó, de nem arról, hogy lezárjuk a határt” – fogalmazott Johanna Mikl-Leitner. Ezek a létesítmények segíthetnek abban, hogy a menekültek rendezett, ellenőrzött formában lépjék át a határt – tette hozzá a miniszter. Mikl-Leitner szerint az építési munkálatokkal arra a lehetőségre készülnek, hogy rosszabbodik a helyzet.
A politikus kijelentette: a menekülteket nem Ausztria küldi Németországba, mint ahogyan nem Szlovénia küldi Ausztriába sem. Mikl-Leitner úgy vélte: a nagy menekültáradatot Németország augusztus végi bejelentése indította el, amely szerint befogadja a szíriai migránsokat. Arra a kérdésre, miszerint kritikával illeti-e Németország menekültpolitikáját, a miniszter úgy válaszolt: „a jelzéseknek következményük van és jelenleg ezeket a hatásokat érezzük”.
Werner Faymann osztrák kancellár és Reinhold Mitterlehner alkancellár szerdán arról beszélt: határozottabb szabályozásra és nem határzárra van szükség a menekültáradat ellenőrzésére. Faymann szerint különbséget kell tenni aközött, hogy valaki határkerítést vagy – mint fogalmazott – kaput épít oldalsó szárnyakkal.
Bécs után Ljubljana is hasonló lépést fontolgat: Szlovénia a horvát határ megerősítésére készül, erre utal az STA szlovén hírügynökség szerda reggeli értesülése, amely szerint összeül a szlovén nemzetvédelmi tanács, és olyan döntést hozhat, hogy több katonával vagy fizikai akadállyal erősítik meg az ország horvátországi határát. A szlovén rendőrség legfrissebb adatai szerint az elmúlt tizenkét napban Szlovéniában 89 789 illegális bevándorlót regisztráltak, Ausztriába pedig eddig 63 715-en távoztak.
Közben szerdán Thomas de Maiziere német belügyminiszter azt mondta: az osztrák hatóságok az utóbbi napokban egyeztetés nélkül hordtak menekülteket a német határra, ami „nem volt rendben”, és Németország elvárja, hogy Ausztria „azonnal\" felhagy ezzel a gyakorlattal.
Eközben egy hét nyugat-európai országban végzett felmérésből kiderül: Európában a németek és az olaszok támogatják a leginkább a migránsok befogadását, míg a franciák és a britek egyértelműen elutasítják.
A franciaországi Jean Jaures Alapítvány és a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa megbízásából az Ifop közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés szerint a megkérdezett németek 79 százaléka, az olaszok 77, a spanyolok 67 százaléka támogatja a migránsok befogadását és elosztását az európai országokban, míg a briteknél csak 44, a franciáknál 46, a dánoknál és a hollandoknál 48 százalékos ez az arány.
Abban azonban konszenzus alakult valamennyi országban, hogy „amennyiben a migránsokat nagy számban befogadjuk hazánkban vagy Európában, az felhívásként szolgálhat, és Európa felé indíthat meg Afrikában, Szíriában, Irakban vagy Afganisztánban élőket\". Ettől leginkább a britek (80 százalék) és a franciák (79 százalék) tartanak, de az olaszok 78, valamint a németek és a spanyolok 69 százaléka is így véli.
Mindeközben Angela Merkel német kancellár kedden visszautasította Horst Seehofer bajor miniszterelnök azon követelését, hogy az európai migrációs válsággal összefüggésben legkésőbb vasárnapig, november 1-jéig hagyjon fel az úgynevezett nyitott határok politikájával. A kancellár azt mondta, hogy nem lehet „gombnyomással\" megoldani a válságot.
Csak lépésről lépésre lehet haladni, és a „menekültek számát csak Törökországgal, Görögországgal és az EU-val együttműködve lehet csökkenteni” – tette hozzá Angela Merkel. Szerdai értesülések szerint ugyanakkor Seehofer akár a pártját, a CSU-t a szövetségi kormányban képviselő minisztereket is visszahívhatja, ha nem sikerül rávenni Angela Merkel kancellárt az úgynevezett nyitott határok politikájának feladására.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!