Hirdetés

Össztűz Magyarországra Strasbourgban

Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt – jelentette ki az Európai Parlament (EP) tegnapi, Magyarországról szóló vitájában Orbán Viktor, rámutatva: e megújítás és annak tempója mellett természetes, ha felmerülnek vitás kérdések.

Hírösszefoglaló

2012. január 19., 09:382012. január 19., 09:38

A magyar kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az EU által felvetett problémák könnyen, egyszerűen, gyorsan orvosolhatók, és kiemelte azt is, hogy az új alaptörvénnyel kapcsolatban eddig nem érkezett jogi kifogás. „Nem lep meg a felfokozott érdeklődés. Nálunk átfogó, mély, nagyszerű és izgalmas megújítás történt az elmúlt másfél évben” – kezdte strasbourgi beszédét, kiemelve, hogy a megújítás indokolt és sürgető volt, ugyanis 2010-ben Magyarországot a gazdasági összeomlás fenyegette.

A tízmillió lakosból kevesebb mint hárommillió adófizető tartotta el az országot, többen éltek állami pénzből, mint a gazdaságból, paramilitáris szervezetek működését pedig nem szankcionálta a jog – sorolta a példákat. Orbán Viktor szerint kormánya óriási munkát végzett az elmúlt másfél évben, amelyre büszkék, és bár bőven vannak még komoly gazdasági nehézségek, most először Magyarországon a költségvetés az európai normák szerinti stabil büdzsének tekinthető. Közölte: ma Magyarországon minden kisebbség védelmet élvez, ideértve a nemzeti kisebbségeket, a romákat és a zsidó kisebbséget is. A törvényalkotási munkára kitérve a miniszterelnök elmondta: tavaly megszületett az új alkotmány és 25 sarkalatos törvény. Másfél év alatt 365 törvényt alkotott meg a Ház – jegyezte meg, majd a strukturális reformokkal folytatta.

„Mindent átszerveztünk, ami Magyarországon államadósságot termelt” – foglalta össze. Rámutatott ugyanakkor, hogy mindez érdeksérelemmel – közte a lobbi- és üzleti érdekek megsértésével – is járt, majd példaként említette a bank- és a válságadót. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság  (EB) elnöke a vitán figyelmeztetett: a jegybanki függetlenség kérdésével foglalkozni kell még azelőtt, hogy megkezdődnének Magyarországgal a tárgyalások az igényelt pénzügyi támogatásról. Hangsúlyozta: a vita nem Magyarország ellen, hanem Magyarországgal, Magyarországért folyik.

A kormányt az EB most bejelentett – a jegybanki függetlenséget, a bírók korai nyugdíjazását és az adatvédelmi hatóság függetlenségét érintő – kötelezettségszegési eljárásaiban érintett kérdéseken túlmutató, éles bírálatok is érték, a néppárti frakció viszont kiállt a kormány mellett. Mint a szocialista frakciót vezető osztrák Hannes Swoboda elmondta, nemcsak egyes törvényeket kifogásolnak, hanem a mögöttük álló szellemiséget is.

A liberális csoportot vezető Guy Verhofstadt olyan listát mutatott fel, amely mintegy 30 aggályos területet tartalmazott a magyar jogszabályokkal kapcsolatban. Daniel Cohn-Bendit, a zöldek társelnöke az új alaptörvény kapcsán úgy vélekedett, Orbán Hugo Chavez venezuelai és Fidel Castro kubai diktátor irányába tart. A néppárti csoportot irányító Joseph Daul ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a kormány nehéz helyzetben vette át az országot, és ennek ellenére „elsöprő sikereket ért el”.

Meggyőződésének mondta, hogy Orbán Viktor bizonyítja majd: tiszteletben tartja a demokratikus elveket és értékeket. Orbán egyébként tegnap levélben is jelezte Barrosónak a készségét arra, hogy együttműködve megoldásokat találjanak a problémákra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés