Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője szerint a tömegverekedés este fél tízkor tört ki, miután terepszínű egyenruhások kövekkel megdobáltak a cigánysoron egy házat. Elmondta, ezt megelőzően messziről ismeretlenek mutogattak és fegyvernek látszó tárgyat szegeztek a cigányokra. Az Indexnek Radó János, az alapítvány helyszínen tartózkodó munkatársa azt mondta, kedden több egyenruhás Véderő-tag szivárgott vissza. Ők, valamint a velük szimpatizáló gyöngyöspataiak egész nap provokálták azokat a romákat, akik nem a cigánysoron, hanem a falu központjában élnek.
A Roma Sajtóközpont (RSK) a történtekről azt írta, hogy kedd este a rendőrségi figyelem lankadását kihasználva verekedést provokáltak Gyöngyöspatán militáns csoportok tagjai. Úgy tudják, hogy délután a Véderő és a Betyársereg tagjai nagyobb számban jelentek meg Gyöngyöspatán.
Horváth László Heves megyei kormánymegbízott is a helyszínre utazott, és a településen több utcát is bejárt, majd azt mondta: láthatóan kezelhetetlenné vált a helyzet. A kormánybiztos szerint „véget kell vetni a politikai katasztrófaturizmusnak, ide torkollott az a politikai fesztivál, ami március elején elindult”.
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, csoportos garázdaság miatt indított eljárást a gyöngyösi kapitányság. A szóvivő közölte: hétfő reggeltől fokozott rendőri ellenőrzés volt Gyöngyöspatán, ami elvileg kedd éjfélig tartott volna, de ez most folytatódik.
A Heves megyei faluban kedd éjszaka és szerda kora hajnalban több száz rendőrt lehetett látni, és több helyen sorfallal zártak le utcákat.
A történtek előzménye, hogy korábban több mint két hétig járőröztek a településen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai. Majd az április 22-e és 24-e közötti időre a Véderő elnevezésű szervezet honvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett meg a község határában, a roma telep szomszédságában lévő, Kecskekő elnevezésű területre.
A tábor meghirdetett időtartamára, a Vöröskereszt közreműködésével Csillebércen, illetve Szolnok-Tiszaligeten helyeztek el 267 gyöngyöspatai roma asszonyt és gyermeket, akik vasárnap tértek vissza a faluba.
A Véderő táborában megjelentek közül nyolc személyt, köztük a szervezet vezetőjét, Eszes Tamást, még 22-én őrizetbe vett a rendőrség, garázdaság szabálysértésének gyanújával. Ugyanakkor az Egri Városi Bíróság hétfőn, nem jogerősen megszüntette velük szemben az eljárást.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!