
Ősszel jelenti be Kanada, hogyan dönt a román és bolgár állampolgárokkal szembeni vízumkényszer feloldásáról, miután elvégzi a két ország kiértékelését – közölte a Novinite.com bolgár portál kanadai forrásokra hivatkozva.
2016. július 12., 16:112016. július 12., 16:11
2016. július 12., 17:532016. július 12., 17:53
Az ügy aktualitását az adja, hogy Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Unió bevándorlásügyi, belügyi és állampolgársági ügyekért felelős biztosa hétfőn Brüsszelben tárgyalt Kanada, Románia és Bulgária képviselőivel a témáról. A találkozón John McCallum kanadai bevándorlásügyi miniszter közölte: a két ország átvilágításának eredményeit ősszel hozzák nyilvánosságra, ekkor pedig az is megtörténhet, hogy a vízumkényszer feloldásának menetrendjét is közlik.
Romániának és Bulgáriának egy sor technikai követelménynek kell megfelelnie a beutazást megkönnyítő ottawai döntés meghozatala előtt. Az átvilágítást végző kanadai bizottság júniusban járt Romániában, és július során Bulgáriába is ellátogat. Dimitrisz Avramopulosz leszögezte: az Európai Unió célja az, hogy Kanada minden uniós polgár számára eltörölje a vízumkényszert.
A mostani tárgyalások apropóját az adja, hogy Kanada és az EU idén készül a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény aláírására, azonban Bukarest és Szófia jelezte: amennyiben nem rendezik megnyugtatóan a vízumkérdést, akadályokat gördít a megállapodás útjába. Dacian Cioloş román kormányfő közölte: Bukarest nem tud aláírni egy olyan megállapodást, amely kedvezményeket biztosít Kanadának az európai piachoz való hozzáférés terén, azonban továbbra is első- és másodosztályú kategóriákra osztja az uniós polgárokat.
Az Európai Bizottság már korábban jelezte: megfontolja a vízumkényszer bevezetését Kanadával és az Egyesült Államokkal szemben, amennyiben azok fenntartják vízumkötelezettséget a román és bolgár polgárok vonatkozásában.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!