Hirdetés

Összehangolt fejlesztési stratégiára van szükség a Tisza vízgyűjtő területén

A környezetvédelmi, vízügyi, társadalmi és gazdasági szempontokat egyaránt figyelembe vevő összehangolt fejlesztési stratégiára van szükség a Tisza vízgyűjtő területén hangsúlyozták a magyar, román és szlovák előadók a témába rendezett konferencián csütörtökön Szegeden.

2011. március 24., 13:482011. március 24., 13:48

A 2000-es tiszai ciánszennyezést követően, az Európa Tanács kezdeményezésére indult el az öt érintett ország – Ukrajna, Románia, Szlovákia, Magyarország és Szerbia – együttműködése, amely célja a közös fejlesztéspolitika kialakítása, a környezeti károk csökkentése, a vízgazdálkodás fejlesztése, a természeti és kulturális örökség megóvás és a fenntartható idegenforgalom ösztönzése – mondta Tompai Géza, a magyar Belügyminisztérium Területrendezési és Tervezési Főosztály vezetője.

A Tisza öt országot érintő vízgyűjtő területe 175 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, s a térségben több mint 3500 településen 15,5 millió ember él. A folyó fontos szerepet tölt be a mezőgazdasági területek öntözésében, a halászatban, a hajózásban, az energiatermelésben és egyedülálló természeti értékekkel rendkezeik – közölte a szakember.

Magyarország területének csaknem fele 46 ezer négyzetkilométer tartozik a folyó vízgyűjtő területéhez, s mintegy 4,3 millióan élnek itt – tudatta a főosztályvezető.

Kajner Péter, a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti és társadalmi kapcsolatok főosztályának helyettes vezetője kifejtette, a Tisza-völgyének Magyarországhoz tartózó területe gazdaságilag hagyományosan a hátrányos helyzetű térségek közé tartozik, az egy főre jutó GDP az országos átlag kétharmada. A gazdasági és társadalmi problémákat az elmúlt években fokozta az egyre inkább szélsőségessé váló időjárás, az ár- és belvizek, valamint az aszály.

A térség mezőgazdaságában a szántóföldi növénytermesztés a meghatározó, noha a területek egyharmada nem művelhető meg gazdaságosan e módon. Művelődési mód váltásra lenne szükség: a monokultúrás növénytermesztés helyett a biztonságos, jó minőségű, vegyszermaradványoktól mentes, széles termékskála előállításnak kell előtérbe kerülnie, amely a foglalkoztatási helyzeten is javítana – közölte a szakember.

Eugen Curteanu, a román Területfejlesztési és Turisztikai Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a Tisza 71 ezer négyzetkilométeres romániai vízgyűjtő területének fejlesztése során meg kell találni az egyensúlyt a leszakadó térségek felzárkóztatása, a vízgazdálkodási és természetvédelmi szempontok között.

A romániai lakosság egyharmadának otthont adó térségben szükség van az autópálya-hálózat fejlesztésére, a vasútvonalak rekonstrukciójára, s az ipari és természeti veszélyforrások kezelésére – mondta a politikus.

Rastislav Andrejco, a szlovák Közlekedési, Építésügyi és Területfejlesztési Minisztérium munkatársa előadásában kifejtette, a Tisza szlovákiai több mint 15 ezer négyzetkilométeres vízgyűjtő területe Kassa, Eperjes és Besztercebánya térségét érinti. Az országban kiemelt fontosságú a kisebb települések és a vidék fejlesztése, mivel a beruházások többsége eddig két nagyvárosban Pozsonyban és Kassán valósult meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés