2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00
Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke azt mondta: felháborítónak tartja, hogy az ügyben Pozsony a „politikai hatalom érdekeit szolgáló koncepciós pert” készít elő, amellyel azt kívánja bebizonyítani, hogy Szlovákiában a kormányváltás óta nem nőtt a magyarellenesség, hanem éppen ellenkezőleg a magyarellenesség vádját a magyarok használják a szlovák kormány lejáratására. Szabó Vilmos, a bizottság alelnöke úgy fogalmazott, a Malina Hedvig elleni per „tesztje” lesz a szlovák jogállamiságnak és független igazságszolgáltatásnak. Szintén csütörtökön Jan Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó, ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párt vezetője úgy nyilatkozott, Szlovákia elveszítheti területe egy részét, miként Szerbia Koszovót, mert a magyar kisebbség néhány tagja autonómiára törekszik Dél-Szlovákiában. Slota szerint a magyar autonómiaveszély minden eddiginél komolyabb veszély, mi több, „a Malina-ügy is ennek a része.”
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.