Hirdetés

Összeesküvést sejt Malina Hedvig

A tavaly augusztusban Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig úgy gondolja, hogy a megveretését tagadó szlovák kormányfő és a belügyminiszter, valamint az országos rendőrfőkapitány „kényszerre cselekedtek”, amikor a televízió nyilvánossága előtt azt igyekeztek bizonyítani, hogy megtámadásának történetét ő maga találta ki.

MTI

MTI

2007. július 12., 00:002007. július 12., 00:00

A Hedvig mellett már korábban és többször kiálló szlovák hetilap, a Tyzden legújabb számában megjelent exkluzív interjúban a lány először tesz arra utaló kijelentést, hogy már sejti, milyen erők és hatalmasságok állhatnak a meghurcoltatása mögött. „Ugyan ki utasíthat egy kormányfőt?” – kérdezi tőle a lap. „Van valamilyen elképzelésem, de erről nem akarok beszélni” – válaszolja a lány. Az egyetemista állítása szerint a két bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt, ellenben a szlovák rendőrség az ügyet azzal zárta le, hogy Malina Hedvig csak kitalálta a támadást.
A lány a lapnak elmondja: érzékelhetően változik körülötte a légkör, már nem inzultálják őt az utcán gyalázkodó megjegyzésekkel. Ez szerinte annak tulajdonítható, hogy a kezdetben rengeteg megtévesztő információ látott napvilágot vele kapcsolatosan, de azóta a média objektívebben közelíti meg az esetét. „Eddig az volt a botrány, hogy kitaláltam a történetemet, most majd talán az lehet a botrány, hogy a történetem nem kitalált volt” – fogalmaz. Malina nem tart attól, hogy az ilyen titkosszolgálati játszmák megismétlődnek, mert „amit ők akartak, az már sikerült nekik.” Ezzel szemben nem sikerült az, hogy holmi „történeteket és fényképfelvételeket kitaláló” hóbortos, megbízhatatlan személynek tüntessék fel őt mindenki szemében.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés