Verekedés tört ki hétfőn Kijevben a kormány épületénél az Ukrajna európai integrációjáért tüntetők és a rohamrendőrök között.
2013. november 25., 20:562013. november 25., 20:56
Utóbbiak vasárnap estéhez hasonlóan ismét könnygázt vetettek be. Az összetűzésben két ember sebesült meg. Egy demonstrálónak betörték az orrát, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt egyik aktivistájának pedig a karja tört el. Délelőtt a kormány épülete előtt mintegy háromszáz tüntető gyűlt össze a parlamenti ellenzéki pártok zászlajával, illetve nemzeti és európai uniós lobogókkal. A kormányépület védelmére több száz rohamrendőrt vezényeltek ki. A miniszterek az összecsapás közben a hátsó ajtón át elhagyták az épületet. A kormány bejelentette, hogy szerdáig szünetelteti a munkáját.
A három parlamenti ellenzéki tömörülés vezetői - Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőt támogató Haza párt frakcióvezetője, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke - a rendőrkordon és a tüntetők közé állva hangosbemondón keresztül követelték Mikola Azarov miniszterelnök és kormánya távozását. Felszólították továbbá Viktor Janukovics elnököt, hogy írja alá Ukrajna társulási megállapodását az Európai Unióval.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!