
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet hét tagját fogta el Oroszországban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a terroristák oroszországi nagyvárosokban követtek volna el merényleteket – közölte hétfőn az FSZB.
2016. február 08., 15:052016. február 08., 15:05
2016. február 08., 15:412016. február 08., 15:41
A héttagú csoport, amelyet az uráli térségben található Jekatyerinburgban fogtak el, Moszkvában, Szentpéterváron, valamint az Urál környékén, a szverdlovszki régióban akart merényleteket végrehajtani. A banda tagjai között orosz állampolgárok mellett közép-ázsiai országok polgárai is voltak. Saját készítésű robbanóeszközökkel követtek volna el merényleteket – az FSZB közleménye szerint a bombalabort is megtalálták –, vezetőjük pedig Törökország területéről érkezett Oroszországba.
Az FSZB szerint a csoport tagjai a merényleteket követően Szíriába akartak távoz i, hogy ott csatlakozzanak az IÁ terroristáinak harci egységeihez. Az, hogy az FSZB fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a csoport vezetője Törökországból érkezett, arra utal, hogy az ügyet Moszkva fel kívánja használni a Törökországgal az elmúlt hónapokban a szíriai orosz katonai beavatkozás miatt kirobbant konfliktusban.
Mint ismeretes, az orosz légierő Bassár al-Aszad szíriai elnök kérésére légi támadásokaat hajt végre a terroristák állásai ellen – a Nyugat és Törökország szerint ugyanakkor nem csupán az IÁ-t támadja, hanem az Aszad ellen harcoló többi lázadó csoportot is. Az orosz–török viszony akkor mérgesedett el, amikor a török légierő nemrég lelőtt egy orosz vadászgépet, amely Szíriában hajtott végre felderítő műveleteket, de állítólag megsértette a török légteret.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!