Hirdetés

Oroszországot nem hívták meg a júniusi svájci békekonferenciára

Luzern melletti helyszínen kerül sor a békekonferenciára •  Fotó: Pixabay

Luzern melletti helyszínen kerül sor a békekonferenciára

Fotó: Pixabay

Elküldte a hivatalos meghívót Svájc több mint 160 delegációnak a június közepén Ukrajna kérésére tartandó békekonferenciára – jelentette be a berni külügyminisztérium csütörtökön.

MTI

2024. május 02., 14:272024. május 02., 14:27

Az ukrajnai háború „igazságos és tartós” lezárása érdekében szervezett békekonferenciára állam- és kormányfőket várnak június 15-én és 16-án a Luzern melletti helyszínre – áll a tárca közleményében. Hozzátették azt is:

„ezen a ponton” Oroszország nem szerepel a meghívottak között.

Hirdetés

Közölték, Svájcnak meggyőződése, hogy Oroszországot be kell vonni a békefolyamatba, és a svájci kormány mindig is nyitott volt arra, hogy meghívják Moszkva küldötteit is, de Oroszország ismételten azt jelezte, hogy nem kíván részt venni a csúcstalálkozón – fejtette ki a svájci külügyminisztérium.

Jelezték, hogy a konferencián útitervet is ki akarnak dolgozni arra, hogyan tudnák Oroszországot bevonni a békefolyamatba.

Orosz tisztségviselők korábban azzal érveltek, hogy Svájc nem tekinthető semleges közvetítőnek, mert maga is csatlakozott a Moszkva ellen bevezetett európai uniós szankciókhoz.

Svájc januárban jelentette be, hogy – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére – házigazdaként vállalja egy békekonferencia megszervezését, amelyre meghívják a G7, a G20, a BRICS, az EU és több nemzetközi szervezet delegációit.

korábban írtuk

Ukrajnával foglalkozó békekonferenciát szerveznek Svájcban, de az oroszokat nem hívnák meg
Ukrajnával foglalkozó békekonferenciát szerveznek Svájcban, de az oroszokat nem hívnák meg

Ukrajnával foglalkozó, magas szintű globális békekonferenciát fognak tartani Svájcban – jelentette be hétfőn Bernben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Viola Amherd svájci államfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés