
Oroszország és Fehéroroszország katonai eszközeinek fejlesztésével válaszol arra, hogy a NATO európai rakétavédelmi rendszerének részeként elfogórakétákat telepítenek Romániába és Lengyelországba, amelyekre Oroszország a globális biztonságot fenyegető veszélyként tekint – jelentette be az orosz és a fehérorosz külügyminiszter.
2016. május 18., 16:092016. május 18., 16:09
Szergej Lavrov és Vlagyimir Makej hétfői minszki találkozójáról szerdán számolt be a Mediafax hírügynökség, közölve: a két külügyminiszter megállapodott abban, hogy közösen lépnek fel a rakétavédelmi rendszerrel szemben, a közös fellépés részleteiről azonban nem beszéltek.
A moszkvai aggodalmak kapcsán Klaus Johannis román államfő szerdán megjegyezte: a NATO és Románia bírálata a rakétapajzs miatt az orosz retorika részét képezi, a katonai szövetség pedig a továbbiakban is csak azt ismétli majd, hogy az kizárólag védelmi célokat szolgál, és nem Oroszország ellen irányul. Az elnök egyúttal leszögezte: a NATO-nak a teljes keleti szárnyát meg kell erősítenie, a Baltikumban és Romániában is.
Eközben egy német konfliktusszakértő, Hans-Joachim Spanger a Frankfurter Rundschau című lapnak úgy nyilatkozott: a rakétapajzs romániai elemei drágák, nem hatékonyak, és teljesen hibás választ jelentenek a vélt fenyegetésre – számolt be a Sputnik News orosz hírügynökség. Rámutatott: a tesztek alapján a rendszer tízből legfeljebb nyolc rakétát lenne képes elfogni, valós, harci helyzetben azonban ez a szám még kevesebb is lehet. Azt is valószínűtlennek látta, hogy Irán rakétatámadást intézne Európa ellen, annak ugyanis ő maga látná a legnagyobb kárát.
Mint arról beszámoltunk, a NATO európai rakétavédelmének részeként Romániába telepített elfogórakéta-ütegeket csütörtökön avatták fel az Olt megyei Deveselun kialakított támaszponton. Egy nappal később Lengyelországban kezdtek hozzá egy hasonló támaszpont kialakításához, amely a tervek szerint két év múlva lehet üzemképes.
A hivatalos indoklás szerint az Aegis Ashore rendszerű, SM-3-as elfogórakéták a Közel-Kelet irányából, például Iránból érkező rakétatámadás kivédését szolgálják. Moszkva azonban nem hajlandó elfogadni ezt a magyarázatot, álláspontja szerint ugyanis a rendszer célja valójában az, hogy csökkentse az orosz nukleáris potenciált.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!