Hirdetés

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Kijev, ukrajna, légicsapás

Képünk illusztráció

Fotó: Telegram

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban. A több száz drónnal és több tucat rakétával végrehajtott csapás jelentős károkat okozott az ukrán fővárosban, ahol péntekre gyásznapot hirdettek.

Krónika

2026. július 02., 16:222026. július 02., 16:22

Az ukrán hatóságok közlése szerint Oroszország a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka folyamán 74 rakétát és 496 drónt indított Ukrajna ellen. A légvédelem a támadó eszközök többségét megsemmisítette, ugyanakkor 25 ballisztikus rakéta és 12 drón célba talált, összesen 33 helyszínen okozva pusztítást. A legsúlyosabb károk Kijevben keletkeztek.

Timur Tkacsenko, a kijevi városi katonai közigazgatás vezetője csütörtök kora délután közölte, hogy a halálos áldozatok száma húszra emelkedett, a sérülteké pedig elérte a kilencvenet. Több lakóépület megrongálódott vagy részben összeomlott, a mentőalakulatok még a délutáni órákban is túlélők után kutattak a romok között.

Hirdetés

A támadás idején ezrek kerestek menedéket a metróállomásokon és az óvóhelyeken. Vitalij Klicsko polgármester péntekre gyásznapot rendelt el az ukrán fővárosban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a támadás után ismét a légvédelmi képességek megerősítésének fontosságát hangsúlyozta. Telegram-bejegyzésében úgy fogalmazott: kulcsfontosságú, hogy további támogatás érkezzen az Ukrajna fegyverellátását segítő programokhoz, mert ez közvetlenül emberéleteket ment, és köszönetet mondott azoknak a partnereknek, amelyek légvédelmi rendszerekkel támogatják országát.

A Hotnews cikke szerint a ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha szintén újabb légvédelmi rendszerek mielőbbi átadását sürgette, azt mondva, hogy Kijev „egy rémálomszerű éjszakát” élt át.

Rámutatott, hogy az orosz erők szándékosan lakóépületeket és polgári infrastrukturális létesítményeket vettek célba.

Idézet
A háborús bűnös Putyin csakis aljas és terrorista háborút képes folytatni civilek, nők és gyerekek ellen,

mert az ukrán fegyveres erők elleni háborújában semmilyen eredményt nem tud felmutatni. Az ilyen támadások súlyos háborús bűncselekmények, és ezekről minden partnerünket és a nemzetközi szervezeteket tájékoztatjuk, felszólítva őket, hogy vonják felelősségre a bűnösöket, és hozzanak határozott intézkedéseket” – tette hozzá az MTI szerint Szibiha. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának nemcsak elítélő nyilatkozatokra, hanem konkrét lépésekre is szüksége van az orosz terror megállítása érdekében.

A miniszter szerint erkölcsileg elfogadhatatlan az orosz támadásokat azzal igazolni, hogy Moszkva – mint a Kreml állítja – pusztán az Ukrajna által Oroszország területére mért csapásokra válaszol.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a támadás katonai, energetikai és repülőtéri infrastruktúrát vett célba, és válasz volt az oroszországi létesítmények elleni ukrán csapásokra. Moszkva továbbra is azt állítja, hogy nem támad szándékosan civil célpontokat.

Az ukrán vezérkar ezzel egy időben arról számolt be, hogy dróncsapást mért egy olajfinomítóra az oroszországi Nyizsnyij Novgorod megyei Kszztovóban. Az orosz hatóságok közlése szerint a támadásban egy ember életét vesztette, négyen pedig megsérültek.

korábban írtuk

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

korábban írtuk

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra
Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra

Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
Hirdetés