
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Nyugati országok Ukrajna „de facto megszállását” tervezik, melynek érdekében egy békefenntartónak nevezett kontingenst vezényelnének az országba – állította pénteken kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).
2024. november 29., 19:112024. november 29., 19:11
Az SZVR szerint a Fekete-tenger partvidékének felügyeletét Románia, a nyugati területekét Lengyelország, az ország központi és keleti részét Németország, az északi területekét – beleértve a főváros régióját is – pedig Nagy-Britannia látná el. A kémszervezet közleménye értelmében a terv keretében 100 ezer békefenntartót terveznek Ukrajnába vezényelni – írta az MTI.
„A Bundeswehr arra a következtetésre jutott, hogy a rendőri feladatok ellátása lehetetlen lesz ukrán nacionalistákból álló sonderkommandók nélkül. Ezek az egységek új nevet kapnak, de lényegében ugyanazok a banderista kollaboránsok lesznek” – áll a közleményben.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő az SZVR közleményével kapcsolatban azt hangoztatta, hogy az ukrajnai konfliktus rendezéséhez meg kell oldani azokat a problémákat, amelyek azt okozták. Mint mondta, ez a kérdés mélyebb annál, mint hogy békefenntartó missziót küldjenek a térségbe. A szóvivő így válaszolt arra a kérdésre, hogy Moszkva hozzájárul-e bármilyen békefenntartó erő, például ENSZ-misszió Ukrajnába telepítéséhez.
„Békefenntartók telepítése csak az adott konfliktusban érintett felek beleegyezésével lehetséges. Másodszor, nekünk teljesen világos paramétereink vannak, amelyek a rendezéshez szükségesek” – mondta Peszkov.
Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes Moszkvában újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy
„Valójában a Nyugat már most is nagyon mélyen benne van (a konfliktusban), amiről Washington és más nyugati fővárosok döntése tanúskodik, amely jóváhagyja, hogy a nyugati nagy hatótávolságú fegyverekkel az orosz területek mélyén lévő létesítményekre mérjenek csapást” – mondta.
Szergej Lavrov külügyminiszter pénteken, a Moszkvában akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőivel tartott kerekasztal-beszélgetésen a Kreml szóvivőjéhez hasonlóan arról beszélt, hogy az ukrajnai konfliktus rendezése nem lesz tartós a konfliktus okainak megszüntetése nélkül. Arra hívta fel az ukrán válság megoldására irányuló békekezdeményezések szerzőit, hogy az ENSZ Alapokmányának valamennyi elvét vegyék figyelembe.
Emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában megsértették az orosz ajkú emberek jogait, törvényben tiltották be az orosz nyelvet, és a kánoni ukrán ortodox egyházat is. Felhívta a figyelmet arra, hogy
Lavrov pozitív példaként hozta fel a globális biztonságról szóló kínai kezdeményezést, amely rögzíti mindazokat az elveket, amelyeket minden konfliktus megközelítésekor be kell tartani. Az egyik fő elv ezek között az, hogy erőfeszítéseket kell tenni a konfliktus kiváltó okainak azonosítására és felszámolására.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal fenyegetőzött, hogy egy új, nukleáris robbanótöltet hordozására is képes ballisztikus rakétával fog ismét csapást mérni Ukrajnára, miután Moszkva széles körű támadást intézett a kritikus energetikai infrastruktúra ellen.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!