Hirdetés

Orosz fenyegetés Moldovának

Ha Moldova társulási szerződést köt az Európai Unióval (EU), Oroszország leállíthatja az országba irányuló gázszállítmányokat – fenyegette meg a Pruton túli ország kormányát Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes. „Vigyázzanak, hogy meg ne fagyjanak télen az európai integráció örvényében" – fogalmazott a politikus hétfői, chişinăui látogatása során.

Balogh Levente

2013. szeptember 03., 12:102013. szeptember 03., 12:10

Iurie Leancă moldovai miniszterelnök leszögezte: országának nincs takargatni valója, és ugyanazt mondja Moszkvában is, amit Brüsszelben. Leszögezte: a Moldovai Köztársaság abban érdekelt, hogy építő jellegű és nyílt párbeszédet folytasson Moszkvával a kétoldalú kapcsolatok megszilárdítása érdekében.

Azzal kapcsolatosan, milyen hatással járhat az európai integrációs folyamat a szakadár tartomány, Transznisztria helyzetére, Leancă kifejtette, a két téma szembeállítása mesterséges, mivel a Dnyeszteren túli, senki által el nem ismert köztársaság képviselőit már a kezdetektől meghívták az EU-val folytatott tárgyalásokra. „Nem folytatunk a tiraszpoli vezetés előtt titokban tartott tárgyalásokat, azt szeretnénk, ha az EU-val közösen kialakítandó szabadkereskedelmi övezet a Dnyeszter mindkét partjára kiterjedne” – szögezte le a moldáv kormányfő.

Rogozin kétnapos látogatáson tartózkodott Moldovában, ahol kedden a szakadár Transznisztria vezetőjével, Jevgenyij Sevcsukkal is találkozott. Az orosz politikust egyébként a chişinăui reptéren orosz fiatalok kenyérrel és sóval fogadták, ugyanakkor a Romániával való egyesülést szorgalmazó tüntetők is utcára vonultak.

Az orosz miniszterelnök-helyettes fenyegetéseinek apropója az, hogy a tervek szerint Moldova idén novemberben, Vilniusban írja alá a társulási megállapodást az EU-val. Moszkva ezt határozottan ellenzi, mivel saját érdekszférájában kívánja tartani az egykori szovjet tagköztársaságot. Mint arról beszámoltunk, a nyár folyamán Traian Băsescu román államfő chişinăui látogatása során határozottan Moldova EU-integrációja mellett érvelt, sőt azt is többször kijelentette, hogy amennyiben a moldovaiak ezt kérik, Moldova egyesülhet Romániával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés