2011. április 13., 12:322011. április 13., 12:32
Andrej Sved, a főügyészség vezetőjének a helyettese, a nyomozás irányítója újságíróknak elmondta, hogy rendőrkézre került egy másik személy, az elkövető bűntársa is a terrorcselekménnyel kapcsolatban.
Mindketten fehérorosz állampolgárok, büntetlen előéletűek, és minden kétséget kizáróan régóta ismerik egymást. A robbantásos merénylet feltételezett elkövetője 25 éves.
Vallomásaik alapján közük volt egy korábbi, 2005-ben Vityebszkben történt robbantáshoz és a 2008 júliusában Minszkben elkövetett függetlenség napi pokolgépes merénylethez. Ezeket az értesüléseket azonban még ellenőrizni kell – mondta a nyomozást vezető ügyész.
Sved elmondta: a metró biztonsági kameráinak a felvétele alapján bukkantak a gyanúsított nyomára. A képkockák tanúsága szerint az elkövető a Kupalovszkaja állomásra érkezett. Innen sétált át az Oktyabrszkaja állomásra, ahol a peron egyik padja alá egy csomagot helyezett el, majd továbbment, miközben kezével zakójának zsebében matatott. Ezt követően következett be a detonáció, amely a 12 halálos áldozaton túl több mint 200 embert megsebesített: az állomásra akkor érkezett meg éppen egy zsúfolt szerelvény, amelyből tódultak ki az utasok.
Anatolij Kuljasov fehérorosz belügyminiszter korábban azt jelezte, hogy a nyomozószervek feltételezése szerint a házi készítésű pokolgépet távirányítással hozták működésbe.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!